A muszlimok és keresztények háborúi közepette csaptak le a sötétben bujkáló asszaszinok
2023. július 17. 18:06 Múlt-kor
Korábban
Szíriai politika
A források szerint Haszan 1124-ben halt meg. Ő és utódai a síitákhoz hasonlóan várták a rejtőzködő Mahdi visszatérését, ám mindaddig, amíg ez meg nem történik, addig egy Istentől vezetett tanítómesterre, egy imámra van szükség. A nizáriták szerint az ő imámjuk lehet az egyetlen ilyen hiteles tanító, nem pedig a szunnita kalifák, vagy a többi síita irányzat imámja. Mindez lehetővé tette, hogy a földrajzilag egymástól távol lévő pontokon élő nizáriták közösségbe formálódjanak.
Maszjaf vára, az asszaszinok szíriai központja.
A legerősebb csoport Szíriában alakult ki Rasid ad-Dín (1132 k. – 1193) vezetése alatt. Rasid Alamutban kapott kiképzést, és akárcsak a többieket, elküldték más vidékekre téríteni. Ez a vidék Szíria volt, amely akkoriban vallásilag különösen megosztott volt, és a Fátimidák szíriai hatalmának összeomlása után a különböző frakciók és felekezetek semmilyen eszköztől nem riadtak vissza egymás ellen. Aleppóban, majd Damaszkuszban például több ezer nizáritát mészároltak le. Rasid a hagyományos asszaszin stratégiát követve megszerezte Maszjaf erődjét, és innen irányította a nizáritákat. Őt nevezték később a „Hegyi Öregnek”.
Amellett, hogy Rasid karizmatikus vezető volt és nagyfokú önállóságot élvezett a nizáriak államán belül, ügyesen lavírozott a különböző helyi hatalmasok közt, a keresztes államokat is beleértve. A legnagyobb ellenfele a történelemből alighanem mindenki számára ismerős lehet: Szaladin (1138 körül – 1193), Jeruzsálem visszafoglalója alaposan megnehezítette a dolgát.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Néhány esetben keresztes vezérek is áldozatul estek a szinte bárhova beépülni képes, hónapokig, de akár évekig rejtve maradó asszaszinoknak
Két merényletet is megkíséreltek ellene, cserébe ostrom alá vette Maszjafot, az asszaszinok szíriai központját. Állítólag egy sátrában hagyott, leszúrt férfit ábrázoló figura vette rá végül, hogy felhagyjon az ostrommal.
Bár Rasid alapvetően együtt tudott működni a keresztesekkel a közös ellenségeik okán, mégis két híres keresztes vezető meggyilkolása is az asszaszinok nevéhez fűződik. Az egyik áldozat Tripoliszi Rajmund volt, aki élete során annyi ellenséget gyűjtött, hogy a nizári asszaszinokat valószínűleg felbérelték ellene. Hasonlóképpen járt a magát 1192-ben Jeruzsálem királyának kikiáltó Montferrati Konrád is, akit vélhetően a harmadik keresztes hadjáraton tartózkodó angol és francia király rivalizálásának folyományaként öltek meg.
Szaladin
Az Európában elterjedt hírüket elsősorban Marco Polo alapozta meg. Beszámolója szerint az asszaszinok úgy toborozták az öngyilkos küldetésre indulókat, hogy előbb drogfogyasztással egybekötött színjátékot adtak elő nekik, amelyben elhitették velük, hogy éppen a paradicsomban tartózkodnak, ahol szép nők és bőség veszi körül őket. Később azonban ebből az álomból „felocsúdtak”, a Hegyi Öreg orvosainak köszönhetően, és közölték velük, hogy a paradicsom ismételt eléréséhez teljesíteniük kell a parancsokat. Apróbb probléma, hogy mire Marco Polo papírra vetette ezeket a szavakat, az asszaszinok csillaga rég leáldozott.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2022/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/834.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap