A mini KRESZ-pályától Kádár János látogatásáig: fotókon a múlt század ovisai
2021. április 18. 19:05 Múlt-kor
Repülők, villamosok, Moszkvicsok, Lenin a Magyar-Szovjet Barátság óvodájában, Kádár János és Biszku Béla óvodalátogatása. A Fortepan fotóiból készült válogatás a 20. századi óvodák pillanatképeit eleveníti fel. A képen az infrastruktúra és a játékpark változása mellett a gyerekek közé behatoló politikai és propaganda nyomai is felsejlenek.
Korábban
Az első óvoda megnyitása Brunszvik Teréznek köszönhető, aki 1828. május 27-én a budai Krisztinavárosban nyitotta meg az ország első ilyen intézményét, amelyet hamarosan további kettő követett a Vízivárosban és a Várban. Ezek azonban funkcióik tekintetében nem teljesen feleltek meg a mai óvodáknak, sokkal inkább kisgyermekiskolák voltak, ahol a felügyeleten és a gondozások kívül széles körű elemi oktatás folyt. Tanítottak olvasni, vallási ismereteket, kezdetben német nyelven.
Az első falusi kisdedóvót Bezerédj Amália hozta létre 1836-ban a Tolna megyei Hidja-pusztán uradalmi cselédek gyermekei számára, ahová 40-60 gyermek járt, köztük saját lánya, Flóri is. Fontos lépés volt az intézményesülésben 1836-ban a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület létrehozása. A társadalmi szervezet létrehozói az óvodák szervezését és fenntartását vállalta magára. Működésének eredményeként az óvodák száma 1848-ig 89-re emelkedett hazánkban. Az óvónők professzionalizálódása is megkezdődött, az első óvóképzőt 1837-ben hozták létre Tolnán, pár év múlva könyv is jelent meg óvodák fejlesztéséről és a különféle módszertani kérdésekről.
1938-ban 1140 óvodában 112 ezer gyermeket gondoztak. Az óvodák számának emelkedésében a háborúk visszaesést hoztak, és a második világháborúban az óvodaépületek is megrongálódtak. Az óvodások száma az ötvenes évek elejére érte el a háború előttit, 1955-ben pedig már 146 ezer óvodásról szólnak a statisztikák. 1949-ben az óvodák a Vallás és Közoktatási Minisztérium (VKM) hatáskörébe kerültek. A szocializmus alatt rendszeresen foglalkoztak az óvónők át- és továbbképzésével, amelyeken a szakmai ismeretek nyújtásán túl fontos helyet kapott az ideológiai nevelés is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap