A mai napig kétségek övezik a lockerbie-i merénylet hátterét
2023. december 21. 09:05 Múlt-kor
35 éve, 1988. december 21-én a Pan Am amerikai légitársaság 103-as járata 259 emberrel a fedélzetén lezuhant, roncsai pedig a skóciai Lockerbie városára hullottak. A becsapódás következtében a földön még tizenegyen meghaltak, a katasztrófának így összesen 270 áldozata lett, köztük négy magyar állampolgár.
A 103-as járat roncsait állítják össze egy hangárban 1990-ben (Wikipedia / Air Accident Investigation Branch / OGL2
Korábban
Több szélsőséges is magára vállalta
1988. december 21-én az azóta megszűnt patinás amerikai légitársaság, a Pan American World Airways (Pan Am) 103A számú járata, egy Boeing 727-es indult el a frankfurti repülőtérről Londonba, rakterében egy gazdátlan, barna Samsonite bőrönddel.
A kék-fehér monstrum időben megérkezett a londoni Heathrow-ra, ahol a poggyász átkerült a Pan Am 103-as fő járatára, egy Boeing 747-re.
A Clipper Maid of the Seas névre keresztelt gép csak fél órás késéssel tudott felszállni, majd Skócia felé vette az irányt. „Clipper 103 óceánrepülési engedélyt kér” – ezek voltak az utolsó elhangzott szavak a gépről.
Néhány másodperc múlva ugyanis a Boeinget elementáris erejű robbantás zúzta darabokra, amelyek egy apró városra, a skóciai Lockerbie-re zuhantak, a Richter-skálán mért 1,6-os erősségű földrengést előidézve; a roncsok mindent letaroltak.
A katasztrófának négy magyar állampolgár, a háromtagú váci Roller család és egy budapesti hölgy is áldozatul esett.
A 270 emberéletet követelő tragédiát követően példátlan, minden apró részletre kiterjedő, három éven át tartó nyomozás vette kezdetét. Az amerikai és a brit hatóságok kiderítették, hogy a Boeing-747-est rádió-távirányítású bombával robbantották fel.
A tisztánlátást eleinte megnehezítette, hogy több szélsőséges szervezet – így az iráni Iszlám Forradalom Őrei, a palesztin Iszlám Dzsihád és az északír Ulster Védelmi Liga – is magára vállalta a merényletet.
Végül 1991-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki két líbiai férfi: Abdelbászet Ali Mohamed Al-Megrahi titkos ügynök és Al-Amin Kalifa Fimah repülőtéri alkalmazott ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Idomítási módszerei is forradalmiak voltak a modern állatkert megálmodójának
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap