A magyar számítástechnika történetével ismekedhetünk a SZTAKI-ban a Neumann-emlékév keretében
2023. április 12. 11:21 MTI
A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmel konferenciát rendeznek és tárlatvezetést tartanak az érdeklődőknek a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) április 20-án, a Neumann-emlékév programjaként.
Események több helyszínen
A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a SZTAKI közös szervezése.
Az esemény első felében, a SZTAKI Kende utcai épületében, az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a kutatóintézet hardverfejlesztésének különböző időszakairól – közölték a szervezők az MTI-vel.
A konferencia előadói a szervező intézményekből érkeznek.
Hardvertörténeti kiállítás
Az előadásokat követően a résztvevők megtekinthetik a SZTAKI A múltból a jövőbe című hardvertörténeti kiállítását, benne olyan, az intézet múltjából származó, és akár még működő eszközökkel, mint két GD 80-as vektoros kijelző vagy a Primo személyi számítógép.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A SZTAKI Lágymányos utcai épületében rendezett kiállításon Manno Sándor fejlesztőmérnök tart tárlatvezetést.
Ezt követően a program a SZTAKI 2022. nyarán átadott Innovációs és Demonstrációs Terében (IDT) zárul, ahol a látogatók megismerhetik az intézet és laboratóriumai legújabb tudományos demonstrációit.
Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az érdeklődők a SZTAKI honlapjáról (https://www.sztaki.hu/innovacio/hirek/neumann-120-sztaki-hardvertorteneti-kiallitasa-kore-szervez-kozos-konferenciat-az) érhetnek el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/774.jpg)
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)