A lelkét eladó művész története hozta meg Szabó Istvánnak az Oscar-díjat
2023. március 29. 09:06 MTI
41 éve, 1982. március 29-én nyerte el Szabó István Mephisto című alkotása a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában már a Mephisto előtt is versengett magyar játékfilm, elsőként, 1968-ban a Fábry Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk.
Korábban
A Klaus Mann regényéből magyar–német–osztrák koprodukcióban készült, 144 perces Mephisto operatőre Koltai Lajos, forgatókönyvírója Dobai Péter és Szabó István, zeneszerzője Tamássy Zdenkó volt. A forgatás 1980 júliusa és novembere közt zajlott Budapesten, a jelenetek egy részét Kelet- és Nyugat-Berlinben, Hamburgban és Párizsban vették fel. A film 1981-ben a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, és jelölték a legjobb filmnek járó Arany Pálmára is.
Az örök fausti kérdést boncolgató történet a tehetséges német színész, Hendrik Höfgen életútját mutatja be, aki a siker érdekében „eladja lelkét”: egyéniségét feladva, környezetét elárulva behódol a náciknak. Az alkotás a hatalom és egyén viszonyát, a kompromisszum és az erkölcsi önfeladás kérdését vizsgálja. Mann sógoráról, Gustaf Gründgrensről mintázta Höfgen alakját, akit a filmvásznon az osztrák Klaus Maria Brandauer keltett életre.
A Mephisto az Oscar-díjért a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Andrzej Wajda rendezte Vasemberrel, A csónak megtelt című svájci, a Három testvér című olasz és a Zavaros folyó című japán alkotással volt versenyben. A nyertesnek járó aranyszobrocskát Szabó István 1982. március 29-én vette át Ornella Muti olasz színésznőtől és Jack Valenti amerikai filmes szakembertől a Los Angeles-i Dorothy Chandler Pavilionban. Abban az évben, az 54. Oscar-gálán a legjobb film a Tűzszekerek lett, a legjobb rendezésért Warren Beatty-t (Vörösök) tüntették ki, a legjobb férfi főszereplő díját Henry Fonda, a legjobb női főszereplőjét Katharine Hepburn vehette át, mindketten Az aranytó című drámában nyújtott alakításukért.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriában már a Mephisto előtt is versengett magyar játékfilm: 1968-ban a Fábry Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk, 1974-ben Makk Károly alkotása, a Macskajáték, az ugyancsak Fábry Zoltán rendezte Magyarok 1978-ban, majd 1980-ban Szabó István Bizalom című filmje. (A Mephisto után 1983-ban a Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezte Jób lázadása és a Szabó István által rendezett, a Mephistóval trilógiát alkotó Redl ezredes 1985-ben és a Hanussen 1988-ban szintén jelölt volt ebben a kategóriában, 2016-ban pedig a Saul fia el is vitte a szobrocskát.)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A filmvilág legrangosabb kitüntetését korábban több olyan filmes is magkapta, akik Magyarországon születtek és bár külföldön szereztek világhírnevet, magyarként tartják őket számon. Így Korda Sándor 1940-ben A bagdadi tolvaj producereként vehette át a kitüntetést, Kertész Mihály (Michael Curtiz) 1943-ban a legendás Casablanca, George Cukor 1964-ben a My Fair Lady rendezéséért kapott Oscart. Trauner Sándort látványtervezőként (Legénylakás, 1960), Rózsa Miklóst zeneszerzőként háromszor (Elbűvölve, 1945, Kettős élet, 1947, Ben Hur, 1960) díjazták. Forgatókönyvíróként Herczeg Géza 1937-ben, Székely János (John S. Toldy néven) 1940-ben, Pressburger Imre pedig 1942-ben kapott Oscar-díjat. Operatőrként László Ernő (Bolondok hajója, 1965) és Zsigmond Vilmos (Harmadik típusú találkozások, 1977) munkáját ismerték el az Amerikai Filmakadémia kitüntetésével. Érdekesség ugyanakkor, hogy a színészi kategóriákban alig van magyar születésű díjazott, a kevés kivétel egyike a Budapesten világra jött Lukács Pál (Őrség a Rajnán, 1943).
Az első Oscar-díjat elnyert magyar alkotás 1980-ban Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt, ugyanebben a kategóriában öt évvel korábban már jelölték Jankovics Marcell Sisyphus című rövidfilmjét. A Mephisto sikere óta eltelt három évtized során 1985-ben a Maszk című film sminkes munkájáért Elek Zoltán nyert Oscar-díjat, Szalay Attila 1995-ben technikai Oscart kapott. 1991-ben Böszörményi Zsuzsa diák-Oscart nyert Egyszer volt, hol nem volt... című filmjével. 2000-ben Koltai Lajost a Malena című film operatőri munkájáért jelölték Oscarra, 2006-ban M. Tóth Géza Maestro című rövid animációs filmjével, Zsigmond Vilmos pedig A fekete dália operatőreként kapott jelölést. 2016-ban a Nemes Jeles László rendezte Saul fia kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscart, 2017-ben pedig Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyerte el a legjobb rövidfilmért járó szobrocskát.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 29. A kétpólusú világrend (kialakulása, jellemzői, a két blokk berendezkedése, konfliktusok, szétesése)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/790.jpg)
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)