A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
2021. május 4. 14:53 Pető Andrea
Korábban
A bosszúálló bűnözők
A következő csoportot az alsó középosztályból és az alsóbb társadalmi rétegekből kikerülő, bűnöző „újraelosztók” alkották, akik részt vettek a magyar zsidóság szisztematikus kifosztásában. A népbíróságokon ezek a nők szerepeltek a legnagyobb számban vádlottként. Tevékenységüknek konkrét anyagi vagy szellemi oka volt: bosszút akartak állni. A soát arra használták fel, hogy megváltoztassák a társadalmi javak elosztását a saját javukra.
Ezek között a nők között voltak mentálisan betegek, és olyanok is, akiknek nyilvánvaló, egyértelmű pszichológiai gondjaik voltak. Egyikük azt vallotta: „László Eszter csókolgatta Szálasi képét, azt mondta, hogy ezért az emberért meghalna.” Másikuk állandóan feljelentgette nyilas párttársait, hogy azok, politikai gyűlés címén, szexorgiákon vesznek részt, és zöld tintát volt csak hajlandó használni aláíráshoz, mint a mozgalmi pályáját a Nemzeti Egység Pártja szociális vezetőjeként kezdő Kozma Mária.
Az olyan nő azért kivételszámba ment, mint akinek Szálasi bírósági tárgyalásain sikerült felhívnia magára az éber kommunista rendőrség figyelmét azzal, hogy rendszeresen megjelent a bíróságon és a börtönben is, mert a „Vezér” aurájából akart részesedni. Ezért aztán figyelemre méltó gyorsasággal el is ítélték. A „nyilas nőként” elítéltek közt nyilvánvalóan elmebetegek is voltak, például az, aki a háború után is kis Szálasi-oltárt tartott otthon mécsessel.
A haraggal lázadók
Az utolsó csoport a lázadó, forradalmi nőkből állt, s leginkább középosztálybeli vagy felsőbb középosztálybeli nők alkották. Iskolázottak voltak, férfiruhában jártak, és szenvedélyesen szerettek lovagolni. Szakmai identitásuk elsősorban a lázadáson alapult.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Ilyen például a korabeli nemi normákat látványosan elutasító középosztálybeli nő, aki katonatiszt apa egyetlen leánygyermekeként nagy szabadságot élvezett, de a cselekvési teret a férfivilágban a nyilas nőmozgalomban találta meg. Ott tudott újabb területen kitűnni, mint aki nyilas egyenruhában, férfi módon üli meg a lovat, és úgy üget végig a város utcáján. Az apa ellen lázadó lányok figurája többször megjelent a nyilas nők között.
A férfiruhában kegyetlenkedő nők esetei (például Zámbori Antalné esete, aki férfinadrágban, barna trikóban és karszalaggal sétált az utcán) felvetik a kérdést, hogy az antimodernista emancipáció az öltözködési kódok elutasításával milyen cselekvési teret nyithat meg a nők számára.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![2. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/4.jpg)
2. világháború
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Párizs felszabadításában haditudósítóként vett részt Ernest Hemingway
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap