A legendák szerint több átok is ült a Habsburg-családon
2018. november 9. 14:58 Múlt-kor
A Habsburgok csaknem öt évszázadon keresztül Európa egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb családja voltak. A legendák szerint azonban súlyos árat fizettek az idők során ezért: két átok is ült rajtuk.
Korábban
Hollók, keselyűk és sólymok
Az első történet szerint a család egyik őse – a legtöbb forrásban vagy Gazdag Guntram fia, az altenburgi gróf Lanzelin, vagy az ő fia, Habsburg várának építtetője, Radbot – egy vadászat során egy vadat üldözve távol került kíséretétől a hegyekben. Az egyedül kóborló férfit ekkor különösen agresszív keselyűk támadták meg. Lándzsájával próbálta elhessegetni, illetve leszúrni őket, és néhányat sikerült is elpusztítania, azok azonban rendkívül sokan voltak. Ekkor Istenhez fohászkodott, hogy ne hagyja, hogy a madarak halálra marják. Miután elmondta imáját, egyszerre feltűnt egy nagy csoport meglehetősen nagy méretű holló, amelyek azonnal elkergették a keselyűket.
A Habsburg-ős hálája kifejezéséül a helyszínen építtetett egy tornyot, amelyben fészkelhettek a hollók. A későbbiekben egy rokona vagy leszármazottja – itt ismét különböző változatai léteznek a történetnek – úgy döntött, kibővíti a tornyot egy teljes várrá, az építéssel pedig elüldözte a hollókat – egyes változatok szerint meg is ölt közülük néhányat. Innentől kezdve a legenda szerint hollók jelentek meg a család minden vesztes csatájának helyszínén, de még a Habsburg születésű Marie Antionette francia királyné kivégzésekor is, arra utalva, hogy a hollókkal szembeni sértés miatt bűnhődtek ezekben az esetekben a Habsburgok.
A legendának további változatai is ismertek, amelyekben nem hollók, hanem ragadozó madarak üldözik el a keselyűket, a megépülő torony pedig, amelyet várrá bővítenek, maga Habsburg vára – utalva a népszerű etimológiai magyarázatra, mely szerint a vár eredeti neve „Habichtsburg”, azaz „héjavár” volt (ez korántsem biztos, tekintve, hogy a korabeli német nyelven a „hab” vagy „hap” szó „gázlót” jelentett, és a vár az Aar folyó egyik átkelőhelyének közelében épült). A történet e változatai szerint a baljós madarak, amelyek megjelennek a család gyászos pillanataiban, nem hollók, hanem vörös vércsék – a faj német neve Turmfalke, azaz szó szerinti fordításban „toronysólyom”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap