A középkor 10 legjelentősebb mérnöki csúcsteljesítménye
2020. október 7. 17:44 Múlt-kor
Korábban
Nilométer, az egyiptomi számláló
Egyiptom sorsát évezredekig a Nílus határozta meg. A folyó vize a túlélés záloga volt az ország lakóinak, lehetővé tette a folyó menti gazdálkodást és kereskedelmet. Nem meglepő, hogy az egyiptomiakat nagyon érdekelte, pontosan mennyi víz folyik le a folyón, különösen július és november között, az éves árvízszezonban. A túl sok víz veszélyes áradásokat hozott, míg a túl kevés szárazságot és éhínséget okozott.
A Nílus minél jobb megismerése érdekében az egyiptomiak létrehozták a Nilométert, amely lényegében a folyó vízszintjét és tisztaságát mérő függőleges oszlop volt. Idővel a szerkezet bonyolultabbá vált, ami a szintén Nilométernek nevezett eszköz megépítéséhez vezetett Kairóban, Rhoda szigetén.
Az Abbászida Kalifátus idején, 862-ben (vagy 863-ban) egy kívülről meglehetősen kicsinek látszó, ám gazdagon díszített épületet emeltek, amely alatt egy 13 méter mély gödör húzódott meg. Emellett az építmény három alagutat is rejtett, amelyen keresztül egy kamrába vezették a Nílus vizét, hogy ott aztán a közlekedő edények elve alapján méréseket végezzenek. A konstrukció fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a középkori Kairó legnagyobb ünnepsége is hozzá kapcsolódik.
Salerno vízvezetéke
A Római Birodalom egyik legnagyobb fejlesztése a városi területek vízellátását biztosító vízvezeték-hálózat kiépítése volt. A technológia a középkor folyamán sem tűnt el, ahogyan azt az olaszországi Salerno vízvezetése is tanúsítja.
A 9. században a San Benedetto kolostor vízellátásának céljából kialakított vízvezeték több mint 650 méter hosszú volt, nagy része boltívek és oszlopok mentén húzódott, amelyek 21 méter magasra emelkedtek.
A késő középkorban szárnyra kapó történet szerint a vízvezetéket állítólag egyetlen éjszaka alatt építették fel a 12. század elején a tudós, Pietro Barliario vezetésével, akinek a munkáját démonok segítették. Innen származott a „Ponte del Diavolo”, azaz „Az ördög hídja” elnevezés. A hidat évszázadokon keresztül különféle babonák övezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20