A két legnagyobb korai civilizációt kötötték össze egykor Kelet-Irán rejtélyes sivatagi városai
2021. április 4. 16:27 Múlt-kor
Korábban
A fémmegmunkálás ókori központja
A Dast-e Lut nyugati részén, Kermántól 75 km-re keletre fekszik Sahdad, amely még Sor-i-Szoktha ókori városánál is régebben népesült be, a Kr. e. 5. évezredben.
Ennek ellenére csak a 3. évezredtől kezdett felemelkedni, párhuzamosan a mezopotámiai városokkal, és a velük folytatott kereskedelem volumenének megnövekedésével. Ali Hakemi vezetésével először 1968 és 1977 között kezdték el a régészek feltárni.
Bár Sahdah esetében a fémművesség játszott kiemelkedően fontos szerepet, a távolsági kereskedelemben hasonló áruk cseréltek gazdát, mint Sor-i-Szoktha esetében. Ezüst, lazúrkő, ólom és türkiz került elő nagy mennyiségben, és ezek egy jelentős részét szintén Afganisztánból szerezték be, de előkerültek a távoli Indiai-óceánból származó kagylók is.
A legárulkodóbb jele a fejlett fémművességnek az a 90×90 méteres meddőhányó, amelyet a város közelében találtak, és amely a rézfeldolgozás során keletkezett kohósalakból keletkezett. A legismertebb sahdadi lelet egy fém lap, amely Kr. e. 2400 körülre datálható.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A gúla alakú, 135 mm magas, és 21 mm széles leleten egy férfi és egy női alak látható, utóbbi egy ajándékot vesz át, körülöttük pedig két oroszlán és egy bika található, felettük a napkoronggal.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Ókor](/ih0Ax/label/.cut-640x400/12.jpg)
Ókor
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- Fájdalomcsillapításra is szolgáltak az ölebek az ókori Görögországban
- Illegális fémkereskedők találták meg az Únětice-kultúra leglátványosabb leletét
- Csupán egy dolog miatt nem gúnyolták a kortársai által furcsának tartott Szókratészt
- Hermész szobrát találták meg a bulgáriai Heraclea Sinticában
- A trónviszályok ingatták meg a hatalmas Perzsa Birodalmat
- Máig nem sikerült megfejteniük a tudósoknak a minószi könyvelők írását
- Még életben lehetett, amikor halottnak nyilvánították Nagy Sándort
- A Római Birodalom új fővárosa pecsételte meg Ostia sorsát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap