A késő Kádár-kori túlóra: az álmok teljesítésének záloga

2020. december 2. 11:34 Múlt-kor

Az 1980-as években a megtakarításokból a nappalikba televíziók kerültek, hétvégi házak épültek, a házak elé autók parkoltak, az autók pedig meg sem álltak a bolgár tengerpartig.

Korábban

A nagyobbat álmodók üdülőre vágytak

Sokféle érzés keringett az 1980-as évek Magyarországának levegőjében. Sokak számára a szocializmus vége a vágyakozás évtizede volt. A hétköznapok kívánságkosaraiba a Zsigulitól a hétvégi házon át a bolgár tengerpartig sok minden belekerülhetett, hogy aztán a túlórákkal összekuporgatott forintok beváltásával az álmok végre valóra váljanak.

A magyar társadalom széles rétegei az 1960-1970-es években jutottak el arra a szintre, hogy az éhezés már nem létező fogalom volt számukra. A „gulyáskommunizmusban” a háború utáni évekhez képest kevesebbet kellett élelmiszerre költeni.

Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.

A túlórából, háztájiból és géemkázásból (azaz az újonnan lehetővé vált gazdasági munkaközösségek megalapításából) felszabadult jövedelem felébresztette a költés iránti vágyat, az emberek úgy érezték, eljött az álmok megvalósításának ideje.

A megtakarítás legális formája a takarékbetét volt, a lakosság takarékbetét-állománya – ahogyan Valuch Tibornak a korszak társadalomtörténetéről szóló könyvében olvashatjuk – 1970 és 1986 között hat és félszeresére nőtt.

A családok megtakarításaik egy részét élvezeti és tartós fogyasztási cikkek beszerzésére fordították. Porszívó, mosógép, centrifuga, hűtőszekrény, televízió: megindult a háztartás-gépesítő lakossági nagyüzem.

A szabadidőeltöltés formái között előretört a tévézés. A szocialista országok közül – ahogyan Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században című könyvében közli – csak Csehszlovákiában és az NDK-ban jutott ezer lakosra több televízió, mint Magyarországon.

E presztízsszimbólumnak számító javakért azonban keményen meg kellett dolgozni. 1985-ben egy videomagnóért az USA-ban 52, Ausztriában 193, Magyarországon pedig nem kevesebb, mint 2133 órát kellett lehúzni.

A nagyobbat álmodók saját lakásról fantáziáltak. A hitelkonstrukciók és a viszonylag alacsony árak elérhetővé tették a családok egy része számára a saját ingatlanhoz jutást. Akinek fedél volt a feje felett, az lakóingatlana mellett a jogszabály szerint legfeljebb egy üdülő boldog birtokosa lehetett, ezt a korlátozást azonban ügyesen ki lehetett játszani.

Megszaporodtak az üdülők, a hétvégi házak a tópartokon és a hobbikertek a városok határaiban. Kimenni a telekre a hétköznapokból kiszakadó, mágikus eseménnyé vált. A megszerzett parcellákon emelkedő építmények skálája széles volt: kiszuperált vasúti kocsi, fából eszkábált apró kalibák, de többszintes villaépületek is várták a betont maguk mögött hagyó városiakat.

következő oldal 1 / 2