2021. nyár: Végzetes asszonyok
ITT támogathatsz bennünket

A kanadai ukránok internálása – egy kevéssé ismert, sötét epizód az első világháborúból

2018. augusztus 13. 12:52 Múlt-kor

1914 és 1920 között a kanadai kormány mintegy 80 ezer – az Osztrák-Magyar Monarchiából és Németországból származó – lakosát ellenséges idegennek nyilvánította. A diszkriminatív eljárások elsősorban az ukrán nemzetiségű bevándorlókat érintették, akik közül több ezret internálótáborokba is kényszerítettek.

Internáltak a Castle Mountain Internálótáborban
Internáltak a Castle Mountain Internálótáborban

Amikor az első világháború hajnalán, 1914. augusztus 12-én az Egyesült Királyság hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának (illetve egy héttel korábban, augusztus 4-én Németországnak), vele együtt „automatikusan” a Brit Birodalomhoz tartozó domíniumok – köztük Kanada – is belépett a háborúba. A hadi cselekmények földrajzi okokból nem érintették az észak-amerikai ország területét, mindössze egy kisebb, nem kifejezetten eredményes német szabotázsakcióra került sor, amikor német kémek egy bombatámadás során megrongálták az Egyesült Államok és Kanada határán található Vanceboro hidat.

Kanada mindazonáltal kivette a részét a háborúból és az Európába küldött, több mint 600 ezer főt számláló Expedíciós Hadsereg végigharcolta a világégés négy évét. Mindez természetesen a hátországban is éreztette hatását. Nem sokkal a hadbalépést követően, a kanadai törvényhozás elfogadta a War Measures Act néven elhíresült törvényt, amely rendkívül széles jogkörökkel ruházta fel a kanadai kormányt annak érdekében, hogy az szavatolja az ország stabilitását háború – vagy lázadás – idején.

A War Measures Act értelmében a kormány megkerülhette a parlamentet és rendeleti úton kormányozhatott. A cenzúra alkalmazása és az ipari és közlekedési infrastruktúra irányítása mellett, lehetőség nyílt arra is, hogy a kormány bírósági tárgyalás nélkül letartóztasson és deportálhasson embereket, vagy akár a magántulajdonuktól is megfoszthassa őket. A rendelkezés folyományaként került sor a kanadai történelem egyik legsötétebb eljárása: az „ellenséges idegenekkel” szembeni fellépésre.

Az „ellenséges idegen” kifejezést leginkább a 2. világháború éveiből, a japán-amerikaiak internálása kapcsán szokás hangoztatni, pedig két évtizeddel korábban Kanadában kísértetiesen hasonló események zajlottak le. Bár a brit kormány ellenezte, hogy az észak-amerikai domíniumban ilyesfajta diszkriminatív intézkedéseket vezessenek be, Kanada ekkor már javarészt önállóan intézhette belügyeit. 1914 és 1920 között összesen 80 ezer embert, többségükben az Osztrák-Magyar Monarchiából bevándorolt ukránokat nyilvánítottak ellenséges idegennek, akik ezután kénytelen voltak azonosító dokumentumokat maguknál hordani és meghatározott időközönként megjelenni a helyi rendőrségnél.

Kanada területén – jellemzően a belső, nyugati és északi részeken – mintegy 24 internálótábort állítottak fel, amelyekben több mint 8500 ember (3100 hadifogoly és 5400 civil) volt kénytelen „vendégeskedni” az évek során. A bezárt civilek túlnyomó többsége (mintegy 4 ezer ember) szintén a Monarchiából származó ukrán volt. A legnagyobb – és egyben az egyik legrosszabb körülményeket biztosító tábor – az albertai Banff mellett felállított Castle Mountain Internálótábor volt, ahol összesen 660 ember fordult meg.

Az internáltak többségének lehetősége nyílt, hogy „szabadságát” „közmunkával” váltsa meg. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy napi 0.25 dollár fizetségért különféle kormányprojekteken – például a Banff Nemzeti Park karbantartásán – vagy kijelölt magánvállalkozásoknál dolgozhattak. Az internáltak korábbi megtakarításait az állam jellemzően elkobozta és jelentős részüket még a háborút követően sem adta vissza.

A háborús, félelemmel teli légkörben kevesen menekülhettek a törvény hatálya alól. Nem csak az első generációs, néhány évvel korábban érkezett bevándorlókat nyilvánították ellenséges idegennek, de akár honosított brit állampolgárokat, sőt már Kanadában születetteket is. A sanyarú körülmények eredményeképpen 109 internált vesztette életét különféle balesetek és fertőzések következtében, míg 6 embert az őrök lőttek le, miközben éppen szökni próbáltak. A táborok nyilvántartásai szerint öngyilkosságok ugyancsak előfordultak és többen megőrültek az évek során.

Az 1914 és 1920 közötti események a mai napig fájó emlékként élnek az internáltak és leszármazottaik, így elsősorban a ma már 1,3 millió főt számláló kanadai ukrán közösség történeti emlékezetében. A kanadai kormány végül 2005-ben ismerte el hivatalosan is az ukránok internálását, majd 2008-ban egy 10 millió dolláros alapítványt hozott létre a kártérítések finanszírozására. Ugyanebben az évben hunyt el 92 éves korában Mary Hancharuk, a kanadai internálótáborok utolsó, név szerint ismert túlélője.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. nyár: Végzetes asszonyok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Az internáltak karácsonyi misét hallgatnak 1916-banAz internálások emlékműve az egykori Eaton Internálótábor helyén
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár