A kabaréműsor színfalai mögött: intim és őszinte fotók az 1930-as évek burlesque táncosairól
2018. április 28. 09:03 Múlt-kor
Margaret Bourke-White kiterjedt karriert futott be fotósként több műfajban. A korai huszadik század férfiak dominálta fényképes újságírásában kétségtelenül úttörő nő volt. Ő volt az első női haditudósító, azon belül is az első nő, aki a harcmezőn dolgozhatott, továbbá ő volt az első nő, aki bevetésen repült egy bombázórepülőn a második világháborúban, valamint az első nyugati fotós, akinek engedték fényképezni a Szovjetunió ipari létesítményeit az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után.
Korábban
1936-ban Bourke-White a színfalak mögé lépett a legnagyobb burlesque előadásokon, és lefényképezte a táncoslányokat amint öltöztek, hajat igazítottak, sminkeltek és csipkedték mellbimbóikat a színpadra lépés előtt. A fotók New York legellentmondásosabb burlesque előadóhelyeit és azok táncosait ábrázolják, Burke-White pedig korábban nem látott közelségbe került a témájául szolgálókhoz. A képek egyúttal a fotós sokrétű tehetségét és együttérzését is mutatják: meleg tónusú kontaktnyomatai egy lágyabb oldalát mutatják meg, mint amelyet a (sokkal ismertebb) háborús fotóin láthatunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap