A jobbágyok, a nemesek és a különféle felekezetek érdekei közt kellett egyensúlyoznia II. Rákóczi Ferencnek
2020. március 27. 08:39 Németh Máté
Korábban
Rákóczi a szabadságharc élén
Rákóczi Brezánban találkozott Esze Tamással, a tarpai jobbággyal, majd a tárgyalásuk eredményeként elvállalta, hogy vezérük lesz a kibontakozó Habsburg-ellenes felkelésben.
A rendkívül sokszínű kuruc hadsereg - ahol megtaláljuk a szökött jobbágyoktól kezdve a szélnek eresztett végvári katonákon át nevelőapja, Thököly korábbi támogatóit is - számára zászlókat küldött, ezek egyik oldalára a szabadságharc jelmondata volt hímezve: „Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért).
A másik oldalon a fejedelem címere és kezdőbetűi szerepeltek, Rákóczi pedig egy kiáltvánnyal fordult az országhoz, amelyben általános mozgósítást rendelt el a magyar nép körében, hogy a „kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert”. II. Rákóczi Ferenc 1703 nyarán át is lépte a magyar határt és tevőlegesen is a függetlenségi harc vezetője lett.
A lelkesedés nagy volt az emberek körében, de az első kudarc után egyértelmű volt, hogy egy olyan hadsereget kell szervezni, amely sikerrel veheti fel a küzdelmet a császári csapatokkal szemben.
A létszám időnként 70 ezerre rúgott, de az igen fegyelmezetlen, hiányosan felszerelt haderő továbbra is inkább a portyázásokban volt sikeres. Ezen kívül vezetőként Rákóczinak számos nehézségen kellett úrrá lennie, így a seregben megjelenő társadalmi ellentéteken, nevezetesen a nemes-jobbágy feszültségen.
Rákóczi a harcoló jobbágyok számára szabadságot ígért, az anyagi problémák miatt pedig a közteherviselést ki akarta terjeszteni a nemességre is, ami sokak részéről várható ellenállásba ütközött.
A katolikus Rákóczi a vallási tolerancia híve volt, ezért a protestánsok számára visszaadta a korábban elvett templomaikat, iskoláikat. Mindeközben fontos szempont volt a harc sikerességét illetően, hogy a franciák, akik némi pénzsegéllyel támogatták a mozgalmat, hogyan boldogulnak a Habsburgokkal a kontinensen kibontakozó spanyol örökösödési háborúban. Az esetleges magyar sikerek tehát nem csak az itthoniakon múlottak.
A kurucok a nyugaton XIV. Lajos francia király seregei által is lekötött császári csapatokkal szemben néhány év alatt az ország nagy részét felszabadították.
Rákóczit közben erdélyi fejedelemmé választották a gyulafehérvári országgyűlésen, majd 1705-ben a szécsényi országgyűlés a „magyarság választott vezérlő fejedelmének” ismerte el. A szabadságharc vezetője azonban nem lehetett nyugodt, az ország gondjai az évek múltával egyre csak sokasodtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.