A II. kerületben is lakott a hidegháború leghírhedtebb terroristája, Carlos, a sakál
2020. augusztus 13. 17:58 Múlt-kor
Korábban
A világjáró terrorista
A 48 órán belül végrehajtott terrorakció körül máig sok a kérdés. A PFLP, különösen Haddad rendkívül dühös volt Carlosra, amiért nem teljesítette az iráni és a szaúdi miniszterre vonatkozó parancsot – a szervezetből ki is zárták –, mindazonáltal sokáig terjengtek híresztelések egy 50 millió dolláros összegről, amelyet a két érintett ország adott Carlosnak és a PFLP vezetőinek a miniszterek életéért cserébe.
Carlos azt állítja, a pénz nem jutott el hozzá, Haddad elmondása szerint az „ismeretlen forrású” összeg egészét valójában a venezuelai tette zsebre.
A következő éveket Carlos rejtőzködve töltötte, bár sokan kapcsolatba hozzák őt az 1976-os El-Al repülőgép-eltérítéssel, amely végül a híres entebbei túszdrámával ért véget. Még ebben az évben letartóztatták Jugoszláviában, ahonnan Irakba deportálták.
A Közel-Kelet és Kelet-Európa között ingázott, többek között a keletnémet állambiztonság, a Stasi segítségével, amely 75 fős stábot és lakást bocsátott rendelkezésére Kelet-Berlinben, fegyverviselési engedéllyel együtt.
A jelek szerint innen tervezhetett meg több akciót is, például a Szabad Európa Rádió müncheni irodája elleni 1981-es pokolgépes merényletet. Emellett részt vett a Ceaușescu-rezsim által finanszírozott sikertelen hajtóvadászatban is, amely az 1978-ban nyugatra disszidált Securitate-tábornok Ion Mihai Pacepa elfogására irányult.
1982-ben feltűnhetett Franciaországban, ahol letartóztatták barátnőjét és társát, a német Magdalena Koppot. Carlos és társai merényletekkel „győzték meg” a francia hatóságokat, hogy idő előtt engedjék szabadon Koppot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.