A hónap végén kezdetét veszi a nyíregyházi múzeum felújítása
2022. január 11. 15:13 MTI
Több mint 2,8 milliárd forintos beruházással teljesen megújul a nyíregyházi Jósa András Múzeum műemléki épülete, a belső és külső rekonstrukciót is magában foglaló kivitelezési munkálatok várhatóan idén nyáron kezdődnek el és a tervek szerint 2023 őszére fejeződnek be.
Korábban
A felújításra, illetve az épület turisztikai jellegű fejlesztésére vissza nem térítendő támogatást nyert el a nyíregyházi önkormányzat, ez a beruházás az utolsó láncszem Nyíregyháza új kulturális negyedének kialakításában – mondta el a projektet beharangozó hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatón Ulrich Attila alpolgármester.
Hozzátette, az önkormányzati tulajdonban lévő múzeumépület rekonstrukciójának tervezése jelenleg is zajlik, a felújítás várhatóan jövő év végére fejeződhet be.
Az 1924 és 1926 között Maróthy Kálmán tervei alapján, neoklasszicista stílusban épített épületegyüttes eredeti funkciója pénzügyi palota volt, a második világháborút követően megyei szakigazgatási szerveknek adott otthont, majd az MSZMP pártbizottságának székházaként működött.
A jelenleg több mint egymillió tárgyat őrző Jósa András Múzeum 1974-ben nyitotta meg kapuit ezen a helyszínen, az azóta eltelt időben pedig nem végeztek hasonló jellegű felújítást az épületegyüttesen.
A múzeum a felújítás idejére az intézmény bezár, a műtárgygyűjteményeket elköltöztetik, vagy ideiglenesen máshol helyezik el - tette hozzá az alpolgármester.
Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója kifejtette, az idén 153 éves intézményben még soha nem volt hasonló méretű építészeti felújítás.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírásán elnyert pénzből a múzeum két szárnyában, négyezer négyzetméteren kezdődhet el a munka idén nyáron.
A múzeumigazgató a részletek említése nélkül elmondta, a megújult épületben tizenöt turisztikai attrakció, modern kiállítóterek és "interaktív élményelemek" várják majd a látogatókat.
A nyíregyházi múzeum jelenlegi állandó kiállításait január végéig tekinthetik meg a látogatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap