2020. tavasz: Halálos tudomány

A holokauszt elfeledett előzménye: a Német Birodalom első, afrikai koncentrációs tábora

2020. május 21. 18:59

A népirtás öröksége

Kétségtelen, hogy a gyarmatokon gyakorlatba ültetett szociáldarwinizmusnak nagy szerepe volt a náci nézetek iránti fogékonyság megalapozásában a német köztudatban. „Fontos Németország afrikai történetét összefüggésben látni a 30-as és 40-es évek jóval ismertebb sötét fejezeteivel” – jegyezte meg Jürgen Zimmerer, a Hamburgi Egyetem történésze.

Mindazonáltal ennél sokkal közvetlenebb kapcsolat is van a namíbiai népek ellen elkövetett népirtás és a második világháborús bűnök között: mind a koncentrációs táborok, mind az itt folytatott, minden orvosi etikával szembemenő emberkísérletek itt történtek először a német állam felügyelete alatt.

„Afrikában kísérletezett először Németország azokkal a bűnös módszerekkel, amelyeket a Harmadik Birodalom idején is alkalmazott. Van egy tendencia a köztudatban, hogy a náci korszakot egy egyébiránt felvilágosult történelem aberrációjaként lássák. A gyarmati történelmünkkel való szembenézés azonban ennél jóval kényelmetlenebb magyarázat felé visz.”

Fischeren túl is van közvetlen személyi kapcsolat a borzalmak között: Franz Ritter von Epp, az első világháború után a Freikorps félkatonai szervezet egyik parancsnokaként finanszírozta Hitler és a nácik számára pártlapjuk, a Völkischer Beobachter kiadását. Von Epp Trotha alatt századparancsnokként részt vett a namíbiai népirtásban.

Von Epp volt továbbá az, aki a formálódó náci rohamcsapatok, az SA számára beszerezte az első egyenruhákat is: az 1920-as évek Németországában a legolcsóbban kapható uniformisok a hajdani afrikai gyarmati csapatok számára készült, a sivatagi környezethez illő barna színűek voltak – a hírhedt „barnaingesek” e tekintetben szintén az afrikai gyarmatosítás örökségét hordozták.

A ma már független Namíbiában (az első világháború után Dél-Afrikához csatolt terület az 1980-as években vívta ki önállóságát a szintén rasszista alapú akkori apartheid rendszerrel szemben) máig tapinthatók a gyarmati múlt kegyetlenségének nyomai.

A hererók és namák leszármazottai ma is lényegesen rosszabb körülmények között élnek a fehéreknél, és erősödő mozgalom van kiépülőben, amely Németországtól követel jóvátételt. A megbékélési egyik fontos gesztusa volt az elmúlt évtizedek során az áldozatok Németországba szállított maradványainak hazajuttatása.

2020. tavasz: Halálos tudomány
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 370 ft 5 085 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Egy orvosi vizsgálat céljából eltávolított emberi fej a Cápa-szigetről (kép forrása: Wikimedia Commons)Herero foglyok egy színezett képeslapon 1904-ből (kép forrása: Wikimedia Commons)Eugen Fischer egy berlini egyetemi rendezvényen 1934-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Franz Ritter von Epp (kép forrása: Wikimedia Commons)„Ilyen volt az SA” – Elk Eber propagandafestménye 1938-ból (ironikus módon eddigre az utólag heroizált szervezetet a párt belső harcaiban gyakorlatilag felszámolták, helyébe az SS lépett) (kép forrása: Wikimedia Commons)A félsziget napjainkban, a háttérben Lüderitz városa (kép forrása: Wikimedia Commons)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!