A harcosokkal egyenrangúnak tekintették az állapotos nőket az aztékok
2021. július 12. 18:38 Múlt-kor
Korábban
„A cél a halál, az élet a küzdelem”
A bába egyfajta világi papnő funkcióját is ellátta a szüléskor, tekintve, hogy hosszú beszéddel üdvözölte a csecsemőt. Ebben meglehetősen őszintén beszélt arról, hogy milyen nehéz élet vár a gyermekre, ha egyáltalán életben marad. Ez utóbbi, vagyis a magas csecsemőhalandóságtól való félelem, illetve az annak elfogadására tett kísérlet többször is megjelent a szövegben.
A bába, miután első mondatát nemek szerint váltogatta, második mondatában már a lényegre tért: „Megérkeztél a Földre, ahol rokonaid fáradtságtól és kimerültségtől szenvednek; ahol forróság van, hideg van, és ahol a szelek fújnak; ahol szomjúság van, éhség, szomorúság, kétségbeesés, fáradtság, fájdalom…”
A csecsemők fürdetési és névadási szertartása pirkadatkor történt, a bábának pedig nyugat felé kellett néznie. Az Azték Birodalom spanyolok által történt meghódítását követően keletkezett, V. Károly megrendelésére készült, többek között az aztékok életének ismertetését tartalmazó Mendoza-kódex részletes leírást közöl arról, milyen kötelezettségei voltak egy bábának:
„Miután a csecsemő megszületett, elhelyezték a bölcsőjében. (…) A gyermek születését követő negyedik nap végén a bába fogta a gyereket, levetkőztette, és a szülők házának udvarára vitte. Az udvaron [szőnyegként használt] gyékényre vagy nádra egy kicsiny víztartó agyagkádat (ún. tulét) állítottak, amiben az említett bába megmosdatta az újszülöttet.”
„(…) A fürdetés után a bába [a gyékény mellett ülő három] fiúnak megparancsolta, hogy hangosan hívja a megmosdatott újszülöttet a nevén. Az általuk mondott nevet ő adta. Az elején, amikor a gyermeket fürdetni vitték, kezébe adtak egy jelképes eszközt. Fiúgyermekeknél ez az apja által használt eszköz volt: katonai vagy kézműves, például fémmegmunkáló, fafaragó szerszám. Miután a bába ezt megtette, az anyja kezébe adta a gyermeket. Ha a gyermek lány volt, fürdetéskor jelképként orsót, guzsalyt, kosárkát és seprűt kapott, mivel felnőve ezeket a dolgokat fogja használni. Majd a fiúgyermek köldökzsinórjával, illetve a fürdetéskor használt kis pajzs és nyilak jelképeivel áldozatot mutattak be ott, ahol ellenségeikkel háborúztak úgy, hogy a tárgyakat eltemették. A lánygyermek esetében a köldökzsinórt a metate, a tortilla készítésénél használt kő alá temették.”1
Mint Sahagún kifejtette, a bába a szertartás alatt az újszülött nyelvét, a mellkasát és a feje tetejét vizezte be, majd a négy égtáj felé fordulva négyszer ajánlotta fel a csecsemőt az égnek. Hivatalosan is megkezdődött a 13. mennyből leszállt teremtmény élete a földön, ahol éhség, szomorúság, kétségbeesés, fáradtság és fájdalom várt rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.