A halott Kossuth Lajostól is féltek Ausztriában, éjszaka haladt át a koporsóját vivő vonat
2021. április 1. 12:40 Csernus Szilveszter
Korábban
Gyászmenet a körúton
A temetésre április 1-jén, vasárnap került sor, de a főváros már előző nap tele volt „öltönyös hajléktalanokkal”, akik vidékről jöttek végső búcsút venni „Kossuth Apánk”-tól és nem foglaltak szállást arra az egy éjszakára. Reggel tíz órakor kezdődött el a gyászszertartás a múzeum előcsarnokában. Miután a Budai Dalárda elénekelte a Himnuszt, Gerlóczy Károly alpolgármester, Sárkány Sámuel lutheránus püspök és Jókai Mór emlékezett meg Kossuthról.
A menet félórás késéssel indult meg (annyi időbe telt ugyanis eltávolítani a múzeum lépcsőjéről a két nap alatt odahordott virágokat), melyet tizennyolc – körülbelül kétezer koszorúval megrakott – kocsi kísért. A temetés lebonyolítását magára vállaló Első Magyar Szállítási Vállalat által kijelölt 5-6 kilométeres útvonal a Múzeum körúton, a Károly körúton, a Váci úton, az Andrássy úton, a Teréz körúton, az Erzsébet körúton és a Rákóczi körúton keresztül vezetett az akkor még külvárosi Kerepesi temetőhöz.
Az említett utak mindkét oldalát hömpölygő sorokban töltötték meg a gyászolók, továbbá – a fennálló balesetveszélyről és tiltásról tudomást sem véve – minden erkély, ablak, kirakat, párkány tömve volt emberekkel. A körúti lakástulajdonosok ugyanis már a temetést megelőző napokban hirdetéseket adtak fel a legolvasottabb lapokban, melyekben jó pénzért kínálták kibérelhető erkélyeiket, ablakaikat.
Még a kéményeken, fákon is kíváncsiskodók lógtak, sőt órákkal a menet előtt asztalokból, létrákból rögtönöztek afféle mozgó tribünöket, amelyek a csodával határos módon elkerülték a leszakadást. Az utcákon közben Kossuth-képeket és érméket, apró ereklyéket árultak.
A menetet a temetkezési társulat lámpás, lovas emberei nyitották meg. Utánuk az öreg honvédek következtek, élükön az egyszerű, „Kossuth Lajos. Élt 92 évet.” feliratú fejfát vivő Vasvári Kovács Józseffel. Az ősz szakállú 1848-as hős a menet alatt többször is elérzékenyült, elcsukló hangon ígérte meg, hogy Kossuth után többé senki temetésén sem kíván szerepet vállalni.
A honvédek oldalán vonultak az egyetemisták, őket a koszorús kocsik, majd a nyolc fekete ló által húzott gyászhintó követte. Közvetlen a koporsó mögött helyezkedtek el a családtagok, a világi, illetve egyházi élet nagyságai. A kormányzó szülő-(Monok), és keresztelőfalujából (Tállya) érkezők is ebben a sorban vonulhattak a temető felé. A menet (amely az egyes körutakon folyamatosan bővült, az Erzsébet körúton például a polgárnők láncával egészült ki) hátralévő részét az egyéb küldöttségek sokasága és maga az ország népe jelentette.
A korabeli lapok becslései kétszázezertől egymillió főig terjedő gyászoló tömegről szóltak, de mindenképpen a magyar történelem eddigi legnagyobb gyászceremóniájának lehettek résztvevői a jelenlévők. Az újságok beszámoltak arról is, hogy egy ember életét vesztette a tömegben, illetve egy várandós anya egészséges gyermeknek adott életet.
A gyászhintó útvonalán egész délelőtt szólt az ének, hol a Kossuth-nótákat, hol a Szótatot, hol pedig Kölcsey Himnuszát dalolták egymást túlharsogva a gyászolók. A Szent István Bazilika harangja is többször megkondult, ami azért kivételes, mert Kossuth vallásának megfelelően csak az evangélikus templomok harangjai zúgtak a temetés alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.