A háborúk gyilkos kútjai az ókortól napjainkig

A víz, mint esszenciális anyag biológiailag és a földművelés terén egyaránt nélkülözhetetlen az ember számára, így óriási pusztítást okozhat egymásnak két állam annak mérgezésével vagy az ellátás korlátozásával. A történelem folyamán a háborúk kimenetelét tehát nem kizárólag a két fél erőfölénye befolyásolta, sok múlott a különböző lakosságot sújtó taktikákon, mint a vízkészlet már említett szennyezése, vagy egy város kiéheztetése például Leningrád esetében. Az ivókutak használatának ellehetetlenítése már az ókorban is szokás volt, amit napjainkban az ISIS már úgyszintén bevetett a pusztulásra ítélt lakossággal szemben, követve a térségben zajlott harcok ókori példáját. Az idő múlásával a legtöbb esetben valamilyen biológiai anyaggal, például bomló tetemekkel fertőzték a vizet, ám előfordult a XX. században, hogy a civilek nem a vízhiányt sínylették meg, hanem a különböző emberkísérleteket.

Az ókori kelet íratlan szabálya: akié a víz, azé a hatalom

A feljegyzések szerint először a mai Irak területén fekvő két város, Lagash és Umma között zajló konfliktusban alkalmazhatták az ivóvíz megvonását, Lagash szempontjából igen eredményesen. A korszakból fennmaradt, Louvre-ban őrzött metszetek árulkodnak a két sumér állam Kr. e. 2450 körül zajló ellentétéről, amely főképpen a víz és az öntözés által mezőgazdaságilag hasznosítható földterületek okán robbant ki. Ebben az esetben a szennyezést érthető okokból kerülték, helyette Eannatum, Lagash uralkodója ellehetetlenítette Umma csatornákon keresztül történő hozzáférését a vízhez. Ezzel a cselekedettel mondhatni megsemmisítette a várost, tekintve, hogy így egyszerre szűnt meg a mezőgazdaság és a lakossági ivóvíz-ellátás.

Majdnem 2 évezreddel később az Asszír Birodalom uralkodója, Assur-bán-apli (Kr. e. 668 - Kr. e. 627), a források szerint szintén ezt az eszközt alkalmazta a legyőzött Türosz lakosaival szemben. A feszültség a korábbi esethez hasonlóan a mai arab területeken lappangott, míg az asszír király csapatokat nem küldött, hogy az ellenfelet távol tarthassa a kutaktól, amiről ő maga a következőképp vélekedett a fennmaradt ékírás szerint: „vizeik birtoklása és földjeik kiszárítása által a legfőbb hatalmat gyakorlom felettük.”

A középkor méregkeverői és a keresztesek biológiai hadviselése

Az ókort követő történelmi periódust további háborúk tarkítják, egyaránt zajlottak Európában és a Közel-Keleten. Mindkét konfliktussal kapcsolatba került Barbarossa Frigyes német-római császár (1155-1190), aki mind az itáliai, mind a jeruzsálemi térséget igyekezett meghódítani egyszerre alkalmazva és elszenvedve a vízkészletet pusztító taktikát.

1155-ben Barbarossa Frigyes az itáliai városokkal szemben vetett be elsőként valódi biológiai hadviselést, amikor emberi testekkel hányatta teli az olasz népek ivókútjait megfertőzve vízkészleteiket. Több mint 30 év elteltével a Szentföldért folyó harcokban viszont éppen a császár serege került nehéz helyzetbe. Frigyes ellenfele Szaladin szultán volt, aki 1171-ben megszerezte Egyiptomot, majd egyesítette a szír területeket Jordániával. Az 1187-es küzdelemben a szultán serege a kereszteseket elvágta a vízellátástól megalapozva hattini győzelmét, mely végleg megpecsételte Jeruzsálem sorsát.  A keresztes hadak támogatása miatt a keresztény közösségeket is ezzel a módszerrel büntette Szaladin és homokkal zárta el kútjaikat. A XV. században viszont megfordult a helyzet és az Európát sújtó oszmán haderő a korábban általuk alkalmazott taktika áldozata lett a Balkánon, ugyanis Vlad Tepes havasalföldi vajda akadályozta katonáik vízellátását.

Az ivóvíz-használat korlátozása mellett a XIV. és XV. század között nagy kihívást jelentettek a különböző járványok, melyek megjelenéséért a lakosság a zsidókat és egyéb kisebbségeket tett felelőssé azzal vádolva őket, hogy szándékosan mérgezik az ivóvizet. 1348-ban a bubópestis kíméletlen pusztítását a nagyobb városokban tömeges mérgezés következményeként értékelték. Tettlegességig fajult a bűnbakképzés Franciaország és a mai Belgium területén, amikor leprával fertőzött emberek csoportját azzal rágalmazták, hogy a zsidók felbujtására megmérgezték a vízkészleteket. Súlyos következmény volt, hogy büntetésként élve elégették őket.

A jelenkor biológiai hadviselése és az emberkísérletek

A modern fegyverek és haditechnikák fejlődésének következtében csökkent a vízszennyezés jelentősége, egyre kevesebb esetről számoltak be különböző források, viszont a jelenség maga közel sem szűnt meg. Az első világháború végéhez közeledve 1917-ben az Alberich-hadművelet folytán a német császári csapatok ehhez az ősi módszerhez folyamodva Franciaország északi részén emberi fogyasztásra alkalmatlanná tették a kutak ivóvíz-készleteit. A következő világégés alatt, 1942-ben a görög hadszíntéren sem cselekedtek másként a németek, amikor a falvak szétdúlása mellett, a kutakba elhullott öszvérek tetemeit dobálták fertőzésveszélynek kitéve a helyi lakosságot.

Az 1930-as évektől kezdve, távol Európától és az iszlám területektől Japánban folytatódott a biológiai hadviselés, ám ezúttal a vízkészlettől függetlenül. Az 1930-as években Japán és Kína között folyt fegyveres konfliktus, melynek eredményeképp 1932-ben a kínai Mandzsúria tartományt a japán fél bekebelezte és Mandzsukuo néven újjászervezte. A területszerzéssel párhuzamosan japán tudósok több ezer kínai lakost fertőztek meg és vetettek kísérlet alá a hozzájárulásuk nélkül. A kísérletet vezető orvosok az embertelenség terén állítólag felülmúlták a náci tudósokat is, ennek ellenére mentesültek a háború utáni felelősségre vonás alól, amikor az Egyesült Államok hadereje a kutatási eredményekért cserébe megegyezett velük.

A XX. század második felében ismét a Közel-Kelet térségére korlátozódtak a vízszennyező akciók. 1988-ban Szaddam Husszein Kurdisztánban és Halabdzsa északi részén a kutakat célba véve biológiai légicsapást mért a térségre, ahol a szakértők a mai napig küzdenek a vízkészletben okozott károk helyreállításáért. Az iszlám világ konfliktusa napjainkban is zajlik, a Szaddam Husszein halálát követő hatalmi űrt az ISIS tölti be. 2014-ben az iraki Snune városában az Iszlám Állam hatalmas pusztítást okozott a lakosság körében, majd az értékeket elszállították a térségből, kútjaik működését pedig ellehetetlenítették azáltal, hogy olajat öntöttek a vízbe, vagy épp törmeléket szórtak bele, céljukat egy üzenetben is megfogalmazták: „még ha túl is éltek minket, az élhetetlen környezeti viszonyokat már nem fogjátok.”