A háborúk és a klímaváltozás is hozzájárult a hatalmas maja város, Tikal elnéptelenedéséhez
2020. december 4. 17:55 Múlt-kor
Korábban
Égig érő piramisok
Tikal első aranykora 562-ben ért véget, amikor Wak Chan K’awiil király súlyos vereséget szenvedett Caracoltól és szövetségesétől, Calakmul városától. Az uralkodót megkínozták, majd feláldozták az isteneknek. A kereskedelem hanyatlásnak indult, az építkezések leálltak, és a hódítók még a tikaliak számára létfontosságú vallási szertartásokat is betiltották.
A város a 682 és 734 között uralkodó Jasaw Chan K’awiil vezetésével nyerte vissza önállóságát a 7. század végén. A legnagyobb tikali uralkodóként számon tartott Jasaw legyőzte Calakmult és szövetségeseit, beszüntette a hadisarc fizetését, és hatalmas építkezésekbe kezdett.
Síremléke, a 47 méter magas Nagy Jaguár Temploma (I. Templom) Tikal egyik legimpozánsabb épülete. A király arcmását az építmény tetejére vésték, hogy ezzel is közelebb kerülhessen az istenekhez. A Nagy Plaza keleti felén fekvő templompiramissal szemben húzták fel – időrendben először – a 38 méter magas Maszkok Templomát (II. Templom), ahova a király hitvesét temették.
A maják a hatalmas piramisok megépítésénél csakis az emberi munkaerőre hagyatkoztak. A munkások a közeli kőbányából hozott mészkő alapanyagot előbb méretre vágták, majd a kőtömböket a hátukon cipelve vitték fel egy létrán a megfelelő helyre. A piramisokat vörösre festették, de mivel a színezőanyag nem volt vízálló, egy idő után elmosta az eső. A maják a munkafolyamat végén díszítésekkel látták el a tetőt és az építmény oldalfalait.
A legmagasabb, a IV. Templom néven ismert 70 méteres piramis 741 körül, Jasaw fia, Yik’in Chan K’awiil uralkodása alatt épült fel, de egyes vélemények szerint már az uralkodó halála után készült el, mint királyi síremlék. Mivel a monumentális építmény felépítéséhez rengeteg építőanyagra volt szükség, ennek biztosítása érdekében a kutatók feltételezései szerint többek között egy ún. ikerpiramist is leromboltak.
Ezeket az egymással szemben felállított, lapos tetejű, minden oldalukon lépcsővel ellátott épületeket – az ún. hosszú számítás szerint – általában egy katun, vagyis egy 20 éves periódus végének megünneplésekor építtették fel az uralkodók. Tikalban összesen kilenc ikerpiramis-komplexum maradványai találhatók meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.