A háború jelképévé váló Tisza István volt őszirózsás forradalom egyetlen áldozata
2017. október 31. 12:03 Csernus Szilveszter
Korábban
A vég kezdete
Katonailag a világháború már 1918 augusztusában eldőlt. A nyugati front összeomlani látszott a milliós amerikai hadsereg támadása nyomán. A Balkánon gyülekező angol-francia-olasz-szerb antanthaderő is támadásba lendült, Burián István közös külügyminiszter békejavaslatát pedig elutasították a nyugatiak. Szeptember 25-én Bulgária fegyverszünetet kért, 27-én az osztrák birodalomfél pedig készen állt államuk belső átalakítására. Október 4-én világossá vált Woodrow Wilson amerikai elnök viszontválaszából, amelyet Wekerle miniszterelnöknek küldött, hogy a szövetséges hatalmak nem a Monarchiával, hanem annak utódaival tervezik a békerendezést.
Tisza ekkor még hitte, hogy lehetséges Magyarország integritásának fenntartása a status quo alapján, míg az antantbarát Károlyiék ezt csak a demokratikus átalakulással látták lehetségesnek. Tiszának ellenben régi meggyőződése volt, hogy az általános választójog veszéllyel jár. Október 16-án Károly mint osztrák császár bejelentette Ausztria föderális állammá alakítását, ami ekkor már nem volt elég a cseh, olasz, és lengyel nemzetiségeknek. Wekerle és Burián közbenjárására a császár leszögezte, hogy ez nem érinti a magyar Szent Korona országait.
Magyar részről a kormány és a parlament így megdőlni látta az 1867-es alapokat és kimondta a szimpla perszonáluniót, azaz a dualizmussal való szakítást Ausztriával. Ám ez inkább a jobb békefeltételek kieszközlése, mint a közjogi kérdés megoldása végett történt. Ezen a napon egyébként Tisza életét egy csütörtököt mondott fegyver mentette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap