A Francia Idegenlégióba menekültek 1919 után Deák Ferenc kommunista unokaöccsei
2020. november 22. 08:35 Bekő Tamás
Korábban
„Tevékenysége főképp fia kiszabadítása irányába folyik”
1918 őszén a világháború elhúzódó harcai miatt utcai tüntetésekkel, felvonulásokkal és sztrájkokkal kezdődő polgári demokratikus forradalom robbant ki a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban. Nagykanizsán november 1-jén a börtönéből kiszabadított szociáldemokrata vezér (későbbi népbiztos), Hamburger Jenő ünneplésére összegyűlt tömeg előtt Sneff József (a későbbi direktórium elnöke) bejelentette Deák Péter rendőrfőkapitány azonnali leváltását.
A hónap közepére Fabik Károly tengerész – Hamburger utasítására – a frontról hazatért „nehézfiúkból” fegyveres karhatalmi osztagot verbuvált. Felhívására sokan jelentkeztek, köztük a kalandvágyó Deák Lajos matróz is, aki rátermettsége révén rövidesen a csoport politikai tisztjévé avanzsált. A mintegy 120 főnyi, zömében kipróbált és harcedzett hajóslegényből álló Fabik-féle forradalmi tengerészkülönítmény eleinte markáns és fegyelmezett csapatként tevékenykedett.
1918 őszén például a „zöld káder” (jugoszláv rablóbanda) elleni sikeres bevetésükkel még hazafias szolgálatot is tettek a nemzetnek. A következő év elején Hamburger intézkedésére a Fabik-csoportot Budapestre vezényelték, ahol fő feladatuk a Hadügyminisztérium őrzése volt, de közreműködtek több jobboldali szervezkedés felszámolásában is.
A Tanácskormány hatalomátvétele után azzal a céllal, hogy a hírhedt Lenin-fiúk példáját követve részt vegyenek a vidéki ellenforradalmi mozgolódások eltiprásában, Székesfehérvárra vonultak, és Prohászka Ottokár püspöki palotájába fészkelték be magukat. A Fabik-legények igazi ámokfutása ez után kezdődött. Dicstelen működésüket válogatott kínzások, túlkapások, vég nélküli rekvirálások és statáriális gyilkosságok övezték.
A Tanácsköztársaság bukása után a Fabik-különítmény több mint negyven tagját, köztük Deák Lajost is elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. Deák rendőrparancsnok, akit időközben újra visszahelyeztek a városi kapitányság élére, minden befolyását latba vetette fia bűneinek bagatellizálása és főként szabadon bocsátása érdekében: „A főkapitány Deák Péter, kinek fia, mint a Fabik-csoport tagja, terrorista és politikai megbízott jelenleg fogságban van. Nevezett főkapitány jelenlegi tevékenysége főképp fia kiszabadítása irányába folyik” – olvasható a Zalavármegyei katonai parancsnokság 1919. szeptember 15-én kelt nagykanizsai káderjelentésében. A kétségbeesett apa azonban meggondolatlan lépésre szánta el magát, és amikor ebből kifolyólag ismét felfüggesztették állásából, többé már nem tehetett semmit a kanizsai fogházban raboskodó fiáért, akit ezt követően szigorú őrizet alatt a zalaegerszegi internálótáborba szállítottak.
1920 elején Lajos, félve a „fehér igazságszolgáltatás” vasmarkától, sikeresen megszökött a fogolytáborból, és rövid ideig tartó bujkálást követően Endre öccsével együtt nyugatra emigrált. A fiatalabb Deák fivér menekülésének valódi indítéka nem tisztázott. Valószínűsíthető azonban, hogy a proletárdiktatúra idején vöröskatonatisztként ő is olyan visszaéléseket és törvénytelenségeket követett el, amiért joggal tartott a felelősségre vonástól. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy szökésében még első gyermekével várandós fiatal felesége sem tudta megakadályozni, aki ezért később távollétében elvált tőle.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap