A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
2019. szeptember 25. 13:24 Németh Máté
Korábban
„Ha leszakad az ég, azt is fenntartjuk lándzsáinkkal”
Zsigmond terve, hogy egy keresztes hadjárattal kell megállítani az oszmán terjeszkedést, kedvező fogadtatásra talált Európában. A cél érdekében sikerült összefogni a kontinens számos országának küldöttségét.
A nemzetközi hadsereg legnagyobb részét a franciák, valamint a Valois hercegek által birtokolt Burgundia területének katonái adták. Előbbit a francia connétable (főhadparancsok), Philippe d’Artois, míg a burgundi haderőt a trónörökös, Félelemnélküli János vezette.
Rajtuk kívül a keresztes haderő részét képezték az Angliából, Lengyelországból, a német fejedelemségekből és városokból érkező katonák, valamint a johanniták is. A bizánci felajánlás szintén a bizakodást erősítette, ahogy a velencei flotta is a siker reményét táplálta, az európai segítség így mintegy 5000 főt számlált.
A csapatok Félelemnélküli János vezetésével 1396 júniusában érkeztek Budára, hogy a stratégiát egyeztessék Zsigmonddal.
A magyar király ugyan elrendelte a nemesi felkelést, de - tekintve, hogy támadó hadjáratra készült, a nemeseket pedig csak védekező hadmozdulatok esetén kötelezhette fegyverfogásra - a hazai hadsereg tetemes részét egyrészt a remélt győztes ütközettől jutalmakat remélő köznemesség alkotta, másrészt a királyi pénzekből felfogadott katonák tették ki.
Az összlétszámuk tízezer körül mozgott, ez, valamint a nemzetközi sereg egészült ki a menet közben csatlakozókkal, valamint a szeptemberben Nikápoly várához érkező, és Zsigmondot támogató Mircea volt és leendő havasalföldi fejedelemmel és annak csapataival.
A becslések szerint a támadók így mintegy 20-25 ezren lehettek, ami joggal tette bizakodóvá Zsigmondot és a katonákat, a seregben elhíresült mondás szerint, „ha leszakad az ég, azt is fenntartjuk lándzsáinkkal”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap