A Dunából kiemelt, díszes római lópáncél került a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe
2021. november 11. 17:47
Korábban
Így került a folyóba
Többféle magyarázat is létezik arra, hogy a római kori fegyverleletek annak idején miként kerülhettek a folyóba. Egyrészt lehettek például isteneknek szánt, folyóba dobott fogadalmi áldozati ajándékok, de elsüllyedt hadi vagy csapatszállító hajók roncsai is rejthették őket. Jelen páncél esetében a folyón, vagy közvetlenül annak partjain zajló fegyveres konfliktusok lehetősége kizárható, mivel a mai ismeretek szerint ilyen díszpáncélokat harci körülmények között nem viseltek.
A lelet lelőhelye a hagyomány szerint a Duna komáromi szakasza. Itt fekszik Felső-Pannonia tartomány egyik fő katonai támaszpontja, Brigetio, a mai Komárom Szőny városrésze. A nehézgyalogosokból álló légiókhoz százhúsz főnyi lovasság is tartozott, és ezek a katonák díszpáncélt is viseltek. A páncél tulajdonosa, hacsak nem hajón utazott, valószínűleg Brigetióban, vagy a közelébe telepített lovascsapatban szolgálhatott. Azt a kérdést, hogy a páncél vajon egy Felső-Pannoniában, talán magában Brigetióban működő fegyvergyártó műhely terméke volt-e, vagy egy távolabbi tartományban készítették, esetleg vándorló mesterek munkája volt, még egyelőre nyitott kérdés.
Színházi kelléknek hitték
A múzeum által vásárolt leletet tulajdonosa régiséggyűjtő édesapjától örökölte, aki fél évszázaddal ezelőtt egy kotróhajón dolgozó barátjától kapta ajándékba. A kotrómunkás nem tulajdonított nagy jelentőséget és értéket a tárgynak, mert azt gondolta róla, hogy valamilyen modern színházi kellék lehetett. A családi hagyomány szerint a páncéllemezeket Komárom közelében, a Duna medréből kotorták ki. Ezt alátámasztja egy apró kagylótöredék is, amely a tárgyat borító rézkorrózióba ágyazódott be.
Folytatódik az együttműködés
A „Hónap kincse” kiállítás bemutatójával egyidőben L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Borhy László, az ELTE rektora együttműködési megállapodást írnak alá, amely a két intézmény közötti – hosszú évekre visszanyúló – oktatási és képzési, valamint tudományos együttműködést foglalja keretbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap