„A céltalanság félelme lett úrrá” a 2. magyar hadsereg katonáin a szovjet támadás előtt

Karácsony a Don-kanyarban

Támadásra várva

A német–szovjet arcvonal déli szakasza 1942. szeptember végére teljes egészében megmerevedett. A létfontosságú bakui olajmezőkig a német csapatok nem jutottak el, a hadvezetésük kezéből kicsúszott a kezdeményezés. A kilenc könnyű hadosztályból, egy páncéloshadosztályból és egy kisebb repülőkötelékből álló magyar 2. hadsereg a Don menti nyári hídfőcsaták során 26-27 ezer főnyi veszteséget szenvedett.

A magyar politikai és katonai vezetésnek, bár ismerte a problémákat, nem volt távlati terve a helyzet megoldására. Német részről várta a segítséget, és csupán a csapatok kisebb fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítésére, illetve az állomány fokozatos felváltására hajlott. Novemberben egy 35-36 ezer fős kontingens került ki a hadműveleti területre a harcoló állomány egy részének leváltására. Ezenkívül még 63 menetszázadot és 87 munkásszázadot vezényeltek ki az arcvonal mögé.

A 2. hadsereg súlyos helyzete iránt tanúsított látszólagos érzéketlenség nem a magyar politikai és katonai vezetés részvétlenségéből fakadt. Kállay Miklós kormányának legfőbb célkitűzése az volt, hogy a bizonytalan külpolitikai helyzetre való tekintettel az országot kivezesse a háborúból, és erőforrásainak nagy részét az elkerülhetetlennek látszó magyar–román fegyveres konfliktusra tartalékolja. Nem akart eleget tenni a két megszálló seregtest felvonultatását szorgalmazó újabb német követelésnek, azonban nem tudott kitérni előle.

Veszteségek a harcok után a Don partján, 1942 (forrás: wikipedia/Bundesarchiv, Bild 183-1991-0221-503 / Bauer / CC-BY-SA 3.0)

A november 19-én Sztálingrádnál elindított szovjet offenzíva december közepéig délről észak felé haladva egymás után zilálta szét a német és szövetséges hadseregeinek védelmét. Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka az olasz 6. hadsereg arcvonalának december 17-i áttörése után sürgette, hogy az általa kért fegyverzet és német csapaterősítés még a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára. A német hadvezetés 1943. január 2-án a hadtesterejű német-magyar sereg- és csapattestekből álló Cramer-hadtestcsoportot vonultatta fel a 2. hadsereg védőkörletébe. A kritikus helyzetekben azonban sem Jány vezérezredes, sem Maximilian von Weichs vezérezredes, a német B Hadseregcsoport parancsnoka nem rendelkezhetett vele szabadon.

A 2. hadsereg alakulatai a védőállásaikat, óvóhelyeiket és futóárkaikat nem tudták kellőképpen megerősíteni. Bár váltó- és reteszállások kiépítését is tervezték, erre az őszi csapadékos időjárás miatt már nem kerülhetett sor. Az 1943. januári szovjet offenzíva alatt többek között ezért kellett ragaszkodniuk első vonalaik megtartásához, ebből és a hátsó védőállások hiányából következtek a visszavonulás jelentős veszteségei. Az élelmezési és ruházati ellátás a szállítási nehézségek miatt teljesen lehetetlenné vált, miközben számos téli ruházattal és élelmiszerrel teli raktár készlete maradt kiosztatlanul. A szálastakarmány és a lótáp hiánya miatt legyengült 60 ezres lóállomány 80 százalékát kivonták a védőkörletből.

A csapatok erőállapotának fokozatos romlásáról, az elhasználódott felszerelésről és ruházatról egyre aggasztóbb jelentések jutottak el a hadsereg-parancsnokságra. Koppányi Sebestyén főhadnagy a katonák nyomott hangulatáról az alábbiakat írta visszaemlékezésében: „A mindennapok kérdése lett, hogy támadnak-e az oroszok és ha igen, mikor? A parancsok egyre-másra érkeztek. Megerősíteni az állásokat, felkészülni egy esetleges szovjet támadás visszaverésére. De hogyan? A védőállásokban fázó, didergő katonák bújtak össze, s legtöbbjében a bénult fásultság, a céltalanság félelme lett úrrá. A félelem elhatalmasodott, az ezred segélyhelyein egy-másra jelentkeztek a katonák, hogy légnyomást kaptak – közben egyetlen tüzérségi vagy aknagránát sem robbant. Csend volt, vészterhes csend.”

A 2. Magyar Hadsereg katonái 1942 karácsonyán a keleti hadszíntéren (forrás: wikipedia/Berzsi110/CC BY-SA 4.0)

És kezdetét vette…

A magyar arcvonal ellen feltételezett szovjet hadművelet megindítását mind a 2. hadsereg, mind a felettes B Hadseregcsoport parancsnoksága az ellenséges hídfőkből várta, időpontját és konkrét irányait azonban nem ismerhették. A Voronyezsi Front seregtesteinek nem volt döntő erőfölénye. Élő erőben egyáltalán, a tüzérség és a harckocsik tekintetében pedig csak közepes fölényt képzett. A január 12-i két hadosztály erejű szovjet felderítő vállalkozás 6-10 kilométeres előrenyomulást eredményezett a támadóknak. A Voronyezsi Front 40. hadseregének seregtestei a hídfőkből és a Don túlsó oldaláról várták a hadművelet január 14-i kezdetét. A magyar 2. és az olasz 8. hadsereg részeinek bekerítése és megsemmisítése után kedvező helyzetet akartak teremteni a német 2. hadsereg elleni támadáshoz is.

Január 13-án a német 700. páncéloskötelék és a magyar tartalékerők ellentámadásának kudarca, valamint az előrehozott szovjet főtámadás kibontakozása következtében válságosra fordult a kezdeti harcok által megrendített 7. és 20. könnyű hadosztály helyzete. Átkarolás fenyegette a 13. könnyű hadosztályt is, mivel a főtámadást végrehajtó szovjet csapatok déli irányba kanyarodtak el. A 2. hadsereg parancsnoksága által kért Cramer-hadtestcsoport rendelkezésre bocsátását január 13-án csak részben engedélyezték.

Német, olasz, román és magyar hadifoglyok, 1943

A 2. hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás és annak 40 kilométer széles és 20 kilométer mély sikeres kiterjedése folytán január 14-én kettészakadt. Ezzel egyidejűleg Scsucsje körzetét és az olasz arcvonalat is nagyszabású támadás érte. A Scsucsjénél védekező 12. könnyű hadosztály védelme délután összeomlott, estére pedig a 19. könnyű hadosztály oldalát is veszélyeztették a szovjet csapatok. A 18. önálló lövészhadtest harckocsikkal támogatott lövészhadosztályainak támadásáról egy korabeli harcjelentésben az alábbiak olvashatók:

„Az orosz gyalogság keskeny, mély oszlopokban mozgott előre, az egyes emberek távközök nélkül, teljesen felzárkózva tisztjeikkel az élen. A támadás minden előzetes harcfelderítés nélkül lendületesen tört előre. Megállás, tétovázás nem volt; akadályainkat az ellenséges tüzérség teljesen eltüntette; az aknamezőnk sem bizonyult hatásosnak – még a harckocsikkal szemben sem! Saját, már igen megtépázott gyalogsági tűzrendszerünk feltartóztató hatása – bár a rohamozóknak veszteségeket okozott – a támadás folyamatát nem törte meg. A támadók saját veszteségeikkel nem törődtek, a kiesők helyébe felzárkózva, előremozgásukat folytatták.”

Magyar honvédek valahol Oroszországban…(forrás: wikipedia/Taz666/CC BY-SA 3.0)

1. Támadásra várva
2. Kritikus helyzetekben

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták