7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Korábban
„Az élet fája” segített a skorbuton
Az 1536-ban Stadaconánál (a mai Québec városa) a jégbe ragadtak Jacques Cartier hajói, és nem tudtak semerre se menni. A hajók legénysége egy szedett-vedett erődítményben húzta meg magát, friss élelmiszerük itt nemigen volt. Egyre több emberen lett úrrá egy különös betegség, amely során „szájuk bűzlött, ínyük annyira rohadttá vált, hogy az összes hús levált róla, egészen a fogak gyökeréig, amelyek szintén csaknem mind kiestek.” Ez volt a skorbut, amelyről ma már köztudott, hogy a C-vitamin-hiány következménye. Cartier nem tudta, mitévő legyen.
Első Stadaconába vezető útján, még 1534-ben, Cartier elrabolt két fiatalembert, Dom Agayát és Taignoagny-t, és Franciaországba vitte őket, bizonyítandó, hogy felfedezett egy új területet. Most, hogy otthon voltak, a két férfinak és közösségüknek minden oka megvolt arra, hogy ne bízzanak Cartierben és embereiben – ezt ő „árulásnak” és „gazságnak” tartotta.
A feszültségek ellenére Dom Agaya megmutatta Cartiernak, hogyan lehet egy „Annedda” nevű fából főzetet készíteni, amiről a franciák először azt gondolták, hogy méreg. Néhányan azonban kipróbálták, és napokon belül meggyógyultak. Ezt követően akkora tolongás volt a gyógyszerért, hogy „készek voltak megölni egymást”, és egy nagyobb fa egészét felhasználták.
Az „Anneddát” pontosan nem sikerült azonosítani, de több faj is szóba jöhet, köztük a nyugati tuja és a szürke luc. Bármi is volt az, vitamintartalma elég volt ahhoz, hogy teljesen meggyógyítsa a tengerészeket. Cartier azzal hálálta meg Dom Agaya segítségét, hogy kilenc másik emberrel együtt ismét elrabolta. Mire 1541-ben ismét Kanadába hajózott, a rabok nagy része meghalt, Cartier azonban azt mondta rokonaiknak, hogy luxusban élnek Franciaországban. A skorbut ezen gyógymódja nem kapott nagyobb nyilvánosságot, és a betegség tovább szedte áldozatait – különösen a tengeren – további több mint 200 éven keresztül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap