5 bizarr epizód az űrhajózás történetéből
2015. július 10. 08:33
Halálos fenyegetést jelentő morzsadarabok, véletlenül megsemmisített történelmi felvétel, Holdon eleresztett szellentés, az űrbe felvitt sörétes puska, és megfagyott, az űrhajóra tapadó vizelettömb. Az űrhajózás története tele van felemelő, szórakoztató, abszurd, olykor pedig - egy bekapcsolt mikrofonnak köszönhetően - kínos pillanatokkal. Bár utólag a történetek többsége már csak megmosolyogtatja az olvasót, előfordult, hogy csak egy hajszálon múlt az űrhajósok élete.
Korábban
Az életveszélyes szendvics
A Gemini-program az amerikai Holdra szállást előkészítő út egyik fontos állomása volt: többek között az első amerikai űrséta is a projekthez köthető. 1965-ben a Gemini-3 útja egy szendvics miatt azonban kis híján tragédiába torkollott. A kétfős legénység egyik tagja, John Young egy sózott marhahúsos szendvicset csempészett be a bőröndjébe, amelyet az űrutazás egy pontján elővett, és megkínálta vele kollégáját, Gus Grissomot is. Az űrhajósok néhányat haraptak a szendvicsből, mire morzsadarabkák kezdtek el szálldogálni az űrkabinban. A Földre való visszatéréskor az űrközpont munkatársai dorgálásban részesítették az asztronautákat, mivel a szétszóródó morzsák komolyan megrongálhatták volna az űrhajó elektromos berendezéseit. Az ügy a kongresszusig is eljutott, a képviselők ugyanis felháborítónak tartották, hogy egy ilyen banális eset veszélyeztette az adófizetők pénzéből finanszírozott űrprogram sikerét. A NASA azonban megnyugtatta a közvéleményt: asztronautái soha többé nem fognak marhahúsos szendviccsel az űrbe utazni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap