Nem értek véget a kalandozások Augsburgnál
2014. augusztus 8. 12:11 Csernus Szilveszter
Korábban
Mi történt Augsburg után?
Lehel kürtje a Jász Múzeumban
A 955-ös év tehát Ottó számításai szerint alakult: leverte a lázadást, pontot tett a magyar portyák végére és legyőzte a szlávokat is Rohoncnál, két hónappal a magyarok felett aratott győzelme után. Augsburgi diadala is közrejátszott abban, hogy megkapja a "Nagy" jelzőt; 962-ben a már császárrá koronázott Ottó a német történelem legnagyobbjai közé került: a pápa fölé kerekedve megalakította a több mint nyolc évszázadig fennálló államalakulatot, a Német-római Császárságot.
Az augsburgi vereség kihatott a törzsszövetség belső viszonyaira is: Falicsi (Fajsz) nagyfejedelem uralkodásának végét ugyanis sokan a csatavesztéshez kötik, és egyes források arra engednek következtetni, hogy Taksony (955-től nagyfejedelem) maga is harcolt Augsburgnál, de nagyobb szerencséje volt, mint a három kivégzett vezérnek.
A magyar hadjáratok azonban csak nyugati irányba zárultak le. 959-ben már Bizánc földjein zsákmányoltak eleink, ami Botond történetével tette gazdagabbá a portyázások krónikáját és a mondakört. A hadjáratot azonban visszaverték, akárcsak a két évvel későbbit. A magyar törzsszövetség az utolsó sikeres portyákat 968-ban könyvelhette el. A "kalandozásoknak" a szintén magára találó Keletrómai (más néven Bizánci) Birodalom vetett végett, amikor 970-ben Arkadiupolisz (ma: Lüleburgaz, Törökország) városa előtt sokkszerű vereséget mértek a közös orosz-besenyő-magyar portyázó seregre.
A Kárpát-medencét azonban nem rendítette meg különösebben a német (és később a görög) siker. Egészen 1030-ig kellett várni, míg a német sereg ismét átlépte a magyar határt, ám II. Konrád császár (az Augsburgnál elesett Vörös Konrád dédunokája) és birodalmi hada nem bírt a Szent István által alkalmazott felperzselt föld taktikával - de ez már a Magyar Királyság történetének lapjaira tartozik.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program„ című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)