Több tízezer zsidót mentett meg a svájci diplomata
2014. június 23. 09:39 MTI
Dokumentumfilmet mutattak be pénteken az Uránia Filmszínházban Carl Lutz svájci diplomatáról, aki a magyarországi holokauszt idején több tízezer zsidót mentett meg a pusztulástól.
Korábban
A film világpremierje előtti sajtótájékoztatón Daniel von Aarburg rendező elmondta: a film gerincét több mint húsz, Lutz által megmentett túlélővel készített interjú képezi, ezeken keresztül elevenedik meg a hős diplomata alakja. Mint hozzátette, az interjúk többségét az Egyesült Államokban, Izraelben, Ausztriában és Magyarországon készítette az elmúlt években. A rendező interjúalanyai között van Konrád György, Heller Ágnes és Paul Lendvai is.
A filmből kibomlik a diplomata személyes története is: beleszeret egyik zsidó oltalmazottjába, a háború után elválik feleségétől, Budapesten elveszi szerelmét, majd vele, valamint annak lányával Bernbe költözik. Svájcban azonban nem hősként fogadják, sőt hatáskör-túllépésért és hiányos költségigazolásaiért még feddésben is részesítik. Idegösszeomlást szenved és szanatóriumba kell vonulnia.
Daniel von Aarburg felidézte: mikor először megismerkedett a történettel, azonnal eldöntötte, hogy filmet készít belőle. Carl Lutz személyes sorsa mellett az események történelmileg is jelentősek - hívta fel a figyelmet. A svájci diplomata közvetlenül Adolf Eichmann-nal tárgyalt, és a tárgyalásokon többek között egy állítólagos brit mandátumra hivatkozott, amely nyolcezer zsidó számára teszi lehetővé, hogy Palesztinába emigráljanak; Berlinben meg is adták az engedélyt Carl Lutz kontingensére. A diplomata később egy védlevél-rendszert is kitalált a zsidók megmentésére.
Daniel von Aarburg elmesélte, hogyan bukkant rá a diplomatával készült utolsó interjúra, amelyet azután fel is használt a filmhez. Carl Lutz szenvedélyes fotós is volt, így a dokumentumfilm hangulatát saját képei is erősítik.
Ágnes Hirschi, Lutz mostohalánya a sajtótájékoztatón elmondta: bár kislány volt, nagyon jól emlékszik az eseményekre. "Nagyon vallásos volt. Sokgyermekes metodista családban nőtt fel, kezdetben maga is lelkész akart lenni. Nem tudta nézni az emberek szenvedését, így később a zsidók sorsát látva nem tudott nem cselekedni. Vallása, etikája, embersége volt a motivációja" - idézte fel Carl Lutz személyiségét. Ágnes Hirschi egyetértett a többi megszólalóval abban, hogy Lutz érdemeihez képest kevéssé ismert, de úgy vélte, Magyarországon még mindig talán többen ismerik, mint a hazájában.
Jean-Francois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete kiemelte: a filmbemutató az első eseménye annak a programsorozatnak, amelyet a Szentszék, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Svédország magyarországi nagykövetségeivel közösen rendeznek a holokauszt áldozataira való emlékezés, valamint a zsidókat mentő bátrak előtti tisztelgés jegyében.
A számos filmvetítés mellett vezetett történelmi sétákat felölelő, július 5-ig tartó programsorozat elsősorban az olasz Giorgio Perlasca, a vatikáni Angelo Rotta és Gennaro Verolino, a lengyel Henryk Slawik, a portugál Sampaio Garrido és Teixeira Branquinho, a spanyol Angel Sanz Briz, a svéd Raoul Wallenberg, valamint a svájci Carl Lutz és Friedrich Born, illetve magyar és külföldi segítőik emléke előtt kíván tisztelegni - mondta.
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete rámutatott: a diplomaták talán nem közvetlenül az életüket, de a karrierjüket, a családjuk helyzetét és a reputációjukat kockáztatták és adott esetben a saját kormányukkal is szembe kellett menniük. "Akár úgy döntött valaki, hogy segít egy zsidónak, akár úgy, hogy nem, az megváltoztatta az egész életét" - mondta az egyes ember dilemmájáról. Emlékeztetett arra, hogy az izraeli Jad Vasem Intézet több mint 800 magyart ismert el a Világ Igaza címmel.
Ilan Mor a német megszállás áldozatainak emlékművére vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta: minden országnak, minden társadalomnak szembe kell néznie saját múltjával és el kell ismernie a bűneit. A filmről szólva Daniel von Aarburg jelezte: most keresik a magyarországi forgalmazót, így egyelőre a pénteki premier után csak egy biztos vetítése lesz: június 24-én, kedden a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.