Öt hajóroncs a mélyből
2014. május 15. 12:10
Korábban
Mary Rose
A szakértők régóta úgy gondolják, hogy VIII. Henrik angol király híres hajója akkor süllyedt el, amikor egy éles kanyart próbált bevenni a franciákkal 1545 júliusában vívott ütközetben: ekkor annyira megdőlt, hogy a tengervíz beömlött az ágyúnyílásokon, és elárasztotta a hajót.
A 16. századi zászlóshajón főként külföldi zsoldosokból vagy hadifoglyokból toborzott tengerészek teljesíthettek szolgálatot, akik nem beszéltek angolul és nem értették, amikor a hajó parancsnoka, George Carew admirális az ágyúnyílások bezárására utasította őket. Ez megmagyarázza az admirális utolsó szavait, amelyeket a szomszédos hajóra kiáltott át, miszerint az emberei "irányíthatatlan alakok".
A zászlóshajó a 16. század legjobban felszerelt hajója volt, 91 ágyúval rendelkezett, amelyet 30 ember kezelt, mellettük 185 katona és 200 tengerész szolgált. A Mary Rose-t 1512-ben bocsátották vízre, több mint három évtizedes szolgálata során főként a franciák és a skótok ellen harcolt. 1836-ban halászok bukkantak rá, akik néhány tárgyat felhoztak róla, azonban a roncs több mint egy évszázadra ismét feledésbe merült. 1967-ben újra felfedezték, majd 15 évvel később kiemelték, és azóta Portsmouth kikötőjében látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap