Októberben avatják boldoggá VI. Pált
2014. május 12. 12:01 MTI
Október 19-én avatják boldoggá VI. Pál pápát, aki 1963 és 1978 között irányította a katolikus egyházat - jelentette be szombati közleményében a Szentszék.
Korábban
A közlemény szerint Ferenc pápa pénteken megadta a szükséges felhatalmazást a boldoggá avatáshoz, amely a szentté avatást megelőző utolsó lépcsőfok.
Az ehhez szükséges csodát, egy magzat orvosi szempontból megmagyarázhatatlan gyógyulását, amelyet VI. Pál közbenjárásának tulajdonítanak, már elismerte a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja.
Az 1897-ben született Giovanni Battista Montinit, aki XII. Piusz pápa jobbkeze volt, XXIII. János pápa halála után, 1963-ban választották pápának VI. Pál néven. Ő fejezte be az elődje által elindított II. vatikáni zsinatot, amely megnyitotta a katolikus egyházat más vallások és a társadalom felé.
VI. Pált bírálták is, főként az 1968-as Humanae Vitae enciklikája miatt, amely megtiltotta a mesterséges fogamzásgátlást a katolikusok számára.
Ferenc pápa április 27-én avatott szentté Rómában két korábbi egyházfőt, XXIII. Jánost és II. János Pált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- 09:15
- 09:12
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap