Hamenei kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét
2014. március 21. 17:31 MTI
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője megkérdőjelezte pénteken a holokauszt méreteit, sőt annak megtörténtét, és elítélte, hogy a Nyugat a szólás szabadsága területén határvonalakat húz.
Korábban
"A magukat szabadnak mondó országok határvonalakat húznak, és nagyon szigorúan védik azokat. Az európai országokban az emberek nem mernek beszélni a holokausztról (...) amelyről nem tudjuk, hogy valóságos volt-e vagy sem, és ha egyáltalán megtörtént, akkor hogyan" - szögezte le Ali Hamenei ajatolláh a perzsa újév alkalmából az északkelet-iráni szent városban, Meshedben mondott beszédében, amelyet az állami televízió is közvetített.
A településen összegyűlt több ezres hallgatósága előtt rámutatott: Nyugaton súlyos vétségnek számít a holokauszt megkérdőjelezése - aki ilyet tesz, őrizetbe veszik, és bíróság elé állítják -, "tőlünk meg közben azt várják, hogy ne védjük meg a saját határvonalainkat a hit és a forradalmi értékek terén".
Teherán nem ismeri el Izraelt, és néhány iráni politikai vezető rendszeresen a zsidó állam elpusztítására szólít fel. A tavaly Irán elnökévé megválasztott Haszan Róháni ebben a tekintetben is jóval mértéktartóbb elődjénél, Mahmúd Ahmadinezsádnál: míg az előbbi elítélte a zsidók nácik általi lemészárlását, addig az utóbbi "mítosznak" nevezte a holokausztot.
A perzsa állam első számú vezetője egyúttal felszólította az iráni népet, hogy legyen ellenállóbb a nyugati szankciókkal szemben, és ne várjon azok megszüntetésére. "A nemzetnek erősebbnek kell lennie. Ha egy nép nem erős, akkor tagjaira a nagyhatalmak (a Nyugat) - amelyek zsarolják a többi nemzetet - ráerőltetik látásmódjukat, valamint eltiporják, megtámadják és megsértik őket" - hangsúlyozta.
"Nem kell arra várni, hogy az ellenségek majd feloldják a szankciókat. (...) Azt kell szem előtt tartani, hogy mi magunk is tudunk tenni" a nemzetgazdaság megerősítéséért - tette hozzá. Hamenei ennek szellemében felszólította az embereket, hogy válasszanak hazai termékeket.
Beszélt arról is, hogy a kultúra még fontosabb, mint a gazdaság. Irán vallási és politikai vezetője arra kérte hallgatóságát, hogy tanúsítson ellenállást a nyugati "kulturális invázióval" szemben is, amely fenyegetést jelent az iszlám köztársaság értékeire. Az iráni vezető az 1393-as új iráni esztendőt "a gazdaság és kultúra évének" nyilvánította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.