Sziklába vájt sírokba botlottak Elephantiné szigetén
2014. március 6. 12:15
Egyiptomi sírrablók bukkantak azokra a sziklába vájt asszuáni sírokra, ahol a történelem előtti időktől egészen a görög-római korig számos emléket találtak.
Korábban
Az ókorban az Abu vagy Yebu néven ismert Elephantiné szigete már a predinasztikus korban lakott terület volt. Az egyiptomi mitológia szerint ezen a helyen élt a termékenység kosfejű istene, Hnum, aki az áradásokért felelt. Itt található az úgynevezett Nilométer is, amellyel a Nílus vízszintjét mérték, de gránitbányái miatt Elephantinénak kereskedelmi központként is fontos szerepe volt, mivel az építkezésekhez szükséges gránitot itt fejtették ki. Később erődöt építettek a szigetre, amely a második átmeneti korban (i.e.1650-1550) Egyiptom déli határát jelölte. Elephantiné ma a modern Asszuán része.
Az Egyiptomi Régiségügyi Miniszter, Mohamed Ibrahim a napokban jelentette be, hogy asszuáni sírrablók a szigeten négy sziklasírra bukkantak, amelyek az előzetes vizsgálatok szerint az Újbirodalom idejéből (i.e. 1550-1077) valók, s akár át is írhatják a sziget történetét. A lelet igazán szenzációs, mivel ebből a korszakból eddig nem találtak asszuáni sírokat.
Mint azt Ali El-Asfar régész elmondta, az egyik sír egy magas rangú hivatalnok, User számára épült, aki Elephantiné helytartója volt III. Amenhotep (i.e. 1379-1340) fáraó idején. A falfestményeken User családtagjai és különböző egyiptomi istenek társaságában látható, az egyik jeleneten pedig leopárdprémet visel öt pap mellett egy áldozati asztal előtt.
A második sír egy bizonyos Ba-Neferé, Elephantiné papi felügyelőjéé, aki szintén családja és az istenek körében tűnik fel. A harmadik III. Amenhotep pecsétőrzője számára épült, ennek homlokzata díszes, hieroglifákkal díszített, ám az életjelenetek hiányoznak, míg a belső falain az elhunyt figyelhető meg felesége, a megtisztulásért felelős pap és az írnok mellett. A negyedik sír Elephantiné uralkodója, User Wadjat számára épült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.