Görögország megnyitja régészeti búvárparkjait
2013. december 16. 17:57
Látogathatóvá teszi jövő nyártól Görögország a Peloponnészoszi-félsziget délnyugati csücskén található Pülosz közelében lévő két parkot, ahol belekóstolva a tenger alatti régészet titkaiba ősi hajóroncsokat fedezhetnek fel a lelkes búvárok.
Korábban
A parkok területén található az a régészeti helyszín is, ahol római, illetve bizánci kori, valamint késő középkori hajóroncsokra bukkantak a régészek Sapienza szigete mellett. Bár a legtöbb hajótest már évszázadokkal ezelőtt szétesett, szállítmányaik, úgymint a Közel-Keletről származó gránitoszlopok, az amforák vagy a kőből készült szarkofágok, még mindig megtalálhatók szétszórva a tengerfenéken.
Északabbra a Navarinói-öböl területén több 19. századi hajóroncs is található, ugyanis 1827. október 20-án itt csapott össze a görög függetlenségi háború idején a keresztényeket támogató orosz-angol-francia egyesült flotta a török-egyiptomi hajókkal. Az ütközet - amely az utolsó olyan jelentős tengeri csata volt, amelyet még vitorlás hajókkal vívtak meg - végül a nyugati szövetségesek győzelmével végződött, s jelentős szerepet játszott abban, hogy két évvel később autonómiát kapjon a görögség az Oszmán Birodalmon belül, majd néhány év elteltével egy minimális területre kiterjedő, független Görög Királyság is kialakulhasson. Az ütközetben három török hadihajó is elsüllyedt, amelyet most bárki megnézhet a víz alatt.
A történelmi kaland mellett a búvárok a Földközi-tenger eme szegletének víz alatti élővilágában is gyönyörködhetnek. A színes tengeri halaknak és teknősöknek otthont adó zátonyos vízparton olykor-olykor még delfinek is felbukkannak. A görög turisztikai hivatal, a Marketing Greece közlése szerint a parkok 2014 nyarán nyílnak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap