Voltak-e női papok a korai kereszténység idején?
2013. november 21. 13:05
A Priscilláról elnevezett római katakombák megnyitása nyomán újra vita kerekedett a római kori női papokról. A Vatikán nem tágít.
Korábban
A Róma északi részén, a városból kivezető Via Salaria mentén a 2-4. század között vájt katakombák a földterület egykori ókori tulajdonosáról, Priscilláról kapták a nevüket. A tizenhárom kilométer hosszú alagútrendszer egyike Róma számos katakombájának, mégis a "királynő" címet viseli az itt eltemetett számos mártír és püspök miatt. A Priscilla-katakomba őrzi Szűz Mária és a gyermek Jézus legrégebbi ismert ábrázolását (230-240) is.
Teljesen új színben és fényben láthatók a katakomba - a korai keresztények föld alatti temetkezési és istentiszteleti helye a keresztényüldözések korában - labirintusrendszerének falaira festett freskók, amelyeket lézertechnológiával állítottak helyre. A Lázárról elnevezett sírkamrában előtűntek a korábban alig látható bibliai jelenetek, többek között a Péter és Pál apostolt ábrázoló freskók. Restaurálták a katakombákban talált hétezer darab fehér márványból vésett szarkofág-töredékeket is, amelyek az ókori római szobrászat mesterművei.
Feltételezések szerint a freskókon az első keresztény közösségek nőpapjai is láthatók. A Vatikán ezt vitatja, s szenzációkeltő "tündérmesének" nevezi az állítást. Tény azonban, hogy van két olyan jelenet, amely az előbbi álláspontot képviselők nézetét erősíti. Az egyik freskón az okker színű Görög Kápolnában nők egy csoportja úrvacsorát vesz magához. A másikon, a Fátyolos Asszony Fülkéjének nevezett teremben pedig egy nő kinyújtott karokkal látható, s éppen misét celebrál - állítják egyesek. Liturgikus öltözet van rajta, például stólát is visel, ami a papi hatalom jele.
A nők pappá szentelését szorgalmazó Római Katolikus Nőpapok Szövetsége (Association of Roman Catholic Women Priests) szerint mindez azt bizonyítja, hogy a korai kereszténység idején voltak női papok. A vita persze nem új keletű. A néhai II. János Pál pápa 1994-es apostoli levelében szögezte le, hogy az egyháznak nincs felhatalmazása nők pappá szentelésére, amit azzal magyaráznak, hogy Jézus valamennyi apostola férfi volt.
A legújabb vitába Fabrizio Bisconti, a Vatikán műemlékvédelmi felügyelője is beszállt, ő azt állítja, hogy a papi ruhához hasonló öltözéket viselő alakok egyszerűen imádkozó nőket ábrázolnak, s nem úrvacsora, hanem halotti tor látható a freskón, a kezét az ég felé emelő nő pedig nem misét celebrál, csupán imádkozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.