Nácik által elkobzott műkincs került vissza a Stern-gyűjteménybe
2013. október 30. 09:51 MTI
Újabb olyan festményt kaptak vissza Max Stern német zsidó galériatulajdonos örökösei, amely a néhai zsidó műkereskedő világhírű gyűjteményének kényszereladásakor került a nácik kezére - közölte a Van Ham nevű kölni aukciósház kedden.
Korábban
A Gestapo által üldözött zsidó származású Stern 1937-ben adta el Andreas Achenbach Skandináv tájkép című festményét, amely a kölni aukciósház közbenjárásának köszönhetően most a kanadai Concordia Egyetem tulajdonába került vissza. Az intézményt Max Stern hagyatéka egyik örököseként jelölte meg.
A kisméretű olajfestményt - amelynek eredetiségét a londoni székhelyű Art Loss Register is megerősítette - a berlini kanadai nagykövetségen adták át az örökösök főképviselőjének. Az 1987-ben elhunyt Stern mintegy 400 darabból álló gyűjteményét a Concordia Egyetem mellett a jeruzsálemi Héber Egyetemre és a montreali McGill Egyetemre hagyta. A Concordia Egyetem tíz éve indított kutatási programot a szétszóródott Stern-gyűjtemény sorsának feltárására és összegyűjtésére. Az első képet 2006-ban szerezték vissza.
Max Stern elmenekült Németországból azután, hogy a nácik gyűjteményének eladására, galériájának felszámolására kötelezték őt az 1930-as évek végén. Kanadában telepedett le, ahol megpróbálta vállalkozását újjáépíteni. Életében csak kisebb sikereket ért el festményei visszaszerzésében, egy német bíróság 1964-ben anyagi kompenzációt ítélt meg neki a gyűjtemény elkobzása miatt. Stern 1987-ben halt meg, mivel nem voltak gyermekei, a három egyetemre hagyta örökségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.