Megismétlődhet-e a jom-kippúri háború?
2013. október 4. 08:07 MTI
Negyven évvel a jom-kippúri háború után az izraeliek azt kutatják, hogy vajon megismétlődhet-e az 1973-as meglepetésszerű támadás országuk ellen a jelenlegi forrongó Közel-Keleten. A helyi média az évfordulóra önvizsgáló cikkek, tanulmányok és dokumentumfilmek sokaságát hozta nyilvánosságra.
Korábban
1973. október 6-án délután kettőkor a zsidóság legszentebb ünnepén, a böjti bűnbánó nap közepén az egyiptomi és a szíriai hadsereg egyszerre indított offenzívát Izrael ellen délen a Szuezi-csatornánál és északon a Golán-fennsíknál.
Az izraeli vezérkar csak öt órával korábban fedezte fel a közelgő támadást, kezdte meg a tartalékosok mozgósítását, és nem hajtott végre megelőző csapást. A késlekedés nyomán több mint 2500 izraeli katona vesztette életét, és a kudarc beárnyékolta az 1967-es hatnapos háború nyomán szerzett, Izrael legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt. Súlyos károkat okoztak a közvéleményben mind a Golán-fennsíkon vagy a Sínai-félszigeten elfogott izraeli katonákat bemutató képsorok, mind az izraeli katonai és politikai vezetők arcán tükröződő szorongás.
A washingtoni Wilson Intézet filmen rögzített egy interjút Ornan Azariahhal, Golda Meir korabeli miniszterelnök közeli tanácsadójának, Iszrael Galili miniszternek egykori munkatársával, a legmagasabb szinten folyó megbeszélések és titkok ismerőjével. Beszámolója szerint Azariah a háború második napján hosszan várakozott a háborús kabinet ülésén résztvevő Galilire, amikor a folyósón meglepetésére régi barátjával, az Atomenergia Bizottság vezetőjével, Salhevet Freuerrel találkozott. Freuer különösen viselkedett, és nem beszélgetett vele - írta csütörtökön az izraeli Háárec című lap.
Közös ebédjükön a miniszter később elmesélte, hogy Móse Dajan védelmi miniszter annyira súlyosnak látta a háborús helyzetet, hogy azt javasolta: készüljenek fel arra, hogy nyilvánosan megfenyegetik a támadókat a "nukleáris lehetőséggel" a frontok összeomlása esetén, és ehhez rendelte Freuert a megbeszélésre. A háborús kabinetben részt vevő többi miniszter és a vezérkari főnök ezt a lehetőséget elutasította, Golda Meir is ellene döntött, majd felszólította Dajant a gondolat elvetésére.
A jelenlegi környezet kevésbé fenyegető: Izrael két szomszédjával: Egyiptommal és Jordániával békét kötött, a Palesztin Hatósággal pedig tárgyalások folynak és egyezmények születtek, az évfordulóra megjelentetett felmérés szerint az izraeliek alig harmada szerint történhet afféle váratlan támadás, mint 1973-ban.
Beni Ganc vezérkari főnök szerint az izraeli hadsereg harckészültsége teljes, de az 1973-as fiaskót nem a felkészültség hiánya okozta, hanem hogy a katonai hírszerzés valószínűtlennek tartotta a szíriai-egyiptomi támadást, pedig első kézből származó információi voltak Asraf Marvantól, Nasszer egyiptomi elnök vejétől.
Az izraeli katonai vezetés már korábban beismerte, hogy az 1967-es hatnapos háború átütő sikere túlzott önbizalmat, az óvatosság hiányát és az ellenség lebecsülését okozta a hadseregben. Az ellenzéki Háárec szerkesztőségi cikke szerint Izrael negyven év után ugyanazon az úton halad: katonai hatalmában és az Egyesült Államok támogatásában bízva figyelmen kívül hagyja elszigeteltségét és erejének korlátait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap