Megtalálhatták Ábrahám elveszett városát
2013. augusztus 22. 11:28
Egy régészcsoport múlt hét végén jelentette be, hogy Törökország délkeleti részén egy elveszett város maradványaira bukkantak, a feltárt bizonyítékok alapján pedig arra következtettek, hogy valaha Ábrahám is itt élt. Mindemellett a településről Nagy Sándor pénzérméi is szép számmal kerültek elő.
Korábban
Délkelet-Törökország Kilis tartományának sajtója a múlt hónapban még a nagyszámú szíriai menekült érkezésétől volt hangos, most azonban szenzációs régészeti felfedezésekről számolhattak be a helyi lapok, miután egy olyan elveszett települést sikerült feltárni, amelynek a bibliai Ábrahám is a lakója volt.
„Egy vaskori papirusz szerint a most felfedezett város egykoron Ábrahám prófétának adott otthont. Ez a felfedezés hatalmas lökést adhat az ország, de főként a térség turizmusának, hiszen 134 darab, Nagy Sándor korabeli ezüstpénz is előbukkant a föld alól” – lelkendezett a feltárást végző kutatócsapat vezetője, Atilla Engin, a Cumhuriyet Egyetem Régészeti Tanszékének docense.
A sajtó képviselőjének Engin elmondta, hogy az ún. Oylum-halom, ahol a leleteket feltárták, a régió egyik legnagyobb és legfontosabb régészeti területeként komoly információkat szolgáltat a térség ókori történelméről. „A dokumentum szerint a bronzkorban egy jelentős királyság állhatott itt. Az ékírásos leletek és a későbbi hettita királyi pecséttel ellátott írások alapján arra következtethetünk, hogy a terület egy állam központja lehetett. Úgy véljük, Ullis ősi városa terülhetett el itt i. e. 3000 körül. Természetesen több bizonyítékra van szükségünk, hogy ezt minden kétség nélkül kijelenthessük” – mondta a régész.
Eddig úgy gondolták a régészek, hogy Ullis városa a Földközi-tenger partvidékén helyezkedett el, azonban a legújabb leletek azt mutatják, hogy az Oylum-halom környékén kell keresni az ősi települést. „Ullis nevét akkád és hettita írások is megemlítik, az újonnan feltárt papirusz pedig a város nevét a zsidó nép ősatyjával, Ábrahámmal hozza kapcsolatba” – magyarázta a kutató, aki hozzátette, hogy a szenzációs leletek a Kilis Múzeumba kerülnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap