Gyulafehérvár ellen tiltakozott a kolozsvári ellen-nemzetgyűlés

2013. július 25. 10:46 Páll-Szabó Ferenc

A december 1-jén megtartott gyulafehérvári román gyűlés után nyilvánvaló lett, hogy amennyiben a magyar rész nem lép, Erdély Romániához csatolása elkerülhetetlenné válik. A kialakult egyre reménytelenebbé váló helyzetben a súlyos belpolitikai gondokkal (is) küzdő budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, és 1918. december 8-án dr. Apáthy Istvánt, a kolozsvári egyetem tanárát bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, közben viszont megkezdődött a román csapatok előrenyomulása.

Korábban

„Kétszázezer ember fog összegyűlni”

Az Apáthy István vezetése alatt álló Magyar- és a Sándor Józseffel az élén működő Székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült és megalkotta az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottságot, amely egy kiáltványt adott ki, önrendelkezési jogot követelve az erdélyi magyarság számára és nemzetgyűlést hívott össze Kolozsvárra december 22-ére, miközben a román csapatok már a város megszállását tervezték.

Az Ellenzék című napilap az esemény kapcsán megjelenő vezércikkében azt írta: „Jöjjetek el Erdély magyarjai vasárnapra igazságos Mátyás szobra alá, hogy százezer magyar torokkal kiáltsuk ki az egész világnak, hogy mi igazságot és szabadságot akarunk.” „Kétszázezer ember fog összegyűlni vasárnap délelőtt Kolozsvár főterén, hogy hangot adjon huszonhat vármegye magyarsága szavának. Nem fogjuk megfújni a harci riadót, mert harcról, háborúról nincsen szó közöttünk. Mi eldobtuk magunktól a gyilkolás szerszámait és kitártuk karjainkat, hogy szeretettel öleljük lelkünkhöz az egész világot. De élni akarunk. És szabadságot akarunk. Századokig voltunk Ausztria rabszolgái. Most eljött a felszabadulás. Nem akarunk újabb elnyomás alá kerülni. Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tűrjük és el nem viseljük, hogy felettünk más nemzet uralkodjon.”

A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, és Traian Moşoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost.

Ilyen körülmények között került sor 1918 december 22-én, pontosan három héttel a gyulafehérvári pontok proklamálása után, a kolozsvári (ellen)nemzetgyűlésre válaszként a gyulafehérvári határozatokra. A gyűlés elnöke Újhelyi Ferenc, alelnökei: Sándor József, dr. Janovics Jenő és Rusz György voltak, jegyzője: Jordáky Lajos. A megmozdulás az Ipartestület nagytermében kezdődött és a Főtéren zajlott le. A résztvevők között jelen volt pár román és német képviselő is.

Újhelyi Ferenc az üdvözlő beszéd után átadta a szót Apáthy Istvánnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, a kelet-magyarországi főkormánybiztosnak, aki a következőket mondta: „Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. Annyira nem győztek le, hogy valamennyi ittlakó nemzetnek joga lehessen az ország feldarabolását kimondani s egyik darabját az egyik, a másik darabját a másik országhoz csatolni. Annyira nem győztek le, hogy ma már le kellene mondanunk emberi és nemzeti jogainkról. Legyőzhették bennünk a testet erőszakkal, de nem győzhették le lelkünket az igazság fegyverével. Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nemrománnal szemben csupán kétmilliókilencszáznyolcvanezerszáznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni.”

Az ülésen beszédet mondottak meg dr. Janovics Jenő, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója és Sándor József mint a kolozsvári polgárság megbízottja. A románok nevében Strengar Damian Sava, a magyarországi román szociáldemokrata párt képviselője mondott beszédet, elvetve az egyesülést Romániával, de Erdély autonómiája mellett érvelve.

Ezután Dr. Vincze Sándor a következő határozati javaslatot terjesztette a népgyűlés elé: „Kelet-Magyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden ittlakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Kijelenti a nagygyűlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselőjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december 17-én egyesült Erdélyi Magyar Székely Nemzeti Tanácsot, illetőleg annak 1918. december hó 18-án megválasztott központi kormányzó tanácsát.”

következő oldal 1 / 2