Minden készen áll II. János Pál szentté avatására
2013. július 3. 10:20 MTI
Minden készen áll II. János Pál szentté avatására - jelentette be kedden a vatikáni Szentté Avatási Kongregáció, mely csodának nyilvánította a 2005-ben elhunyt pápa közbenjárásával történt újabb gyógyulást.
Korábban
A lengyel pápa kanonizációs eljárása már az idén lezárulhat szentté avatásával. Ennek időpontja decemberben lehetne a Hit Évének végén - közölte a Szentté Avatási Kongregáció az ANSA olasz hírügynökséggel. Korábban az olasz sajtó októberre jósolta II. János Pál szentté avatását, pápává választása idei 35. évfordulóján.
A pontos dátumról Ferenc pápa dönt a szentté avatási dekrétum aláírásával. Ez az utolsó pápai lépés szükséges a kanonizáció végleges lezárásához.
Az 1978-ban megválasztott, 2005. április 2-án elhunyt egyházfőnek már a temetésén azonnali szentté avatását követelték a hívők Santo subito! feliratú transzparensekkel. Ezt követően XVI. Benedek az előírt várakozási időnél - a halált követő öt esztendő - korábban elindította elődje kanonizációs eljárását. II. János Pált 2011. május elsején avatták boldoggá a római Szent Péter téren. Az ehhez elfogadott első csoda Marie Simon Pierre Parkinson-kórban szenvedő francia nővér gyógyulása volt.
A szentté avatáshoz szükséges második csoda a boldoggá avatás napján történt, ennek részleteit azonban a Vatikán egyelőre nem hozta nyilvánosságra. A tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulást a Szentté Avatási Kongregáció által felkért orvosok és teológusok idén áprilisban minősítették csodának. Ezt most a kongregáció bíborosi bizottsága is megerősítette.
A VaticanInsider hírportál szerint Ferenc pápa II. János Pállal együtt XXIII. Jánost is szentté akarja avatni. A II. Vatikáni Zsinat atyjaként és "a jó pápaként" ismert, az egyházat 1958-1963 között vezető XXIII. János halálának idén van az 50. évfordulója. Boldoggá 2000-ben avatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.