Magyar felirat is lesz Skultéty új sírján
2013. június 24. 10:31 MTI
Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett temetik újra szülőfalujában a szlovákiai Hegyesmajtényban (Mojtín) június 27-én Skultéty László huszár földi maradványait, a síron négy, köztük magyar nyelvű emléktáblát is elhelyeznek - tájékoztatott Eva Gábrisová, a település polgármestere.
"Az újratemetésre a magyar félnek is hivatalos meghívókat küldtünk, a magyarországi vendégek részvételével kapcsolatos részleteket a budapesti nagykövetség intézi, úgy tudom, egyelőre még nem érkezett visszajelzés" - mondta Eva Gábrisová. Hozzátette: Skultéty László földi maradványait egy új sírban helyezik el, mégpedig annak a templomnak a kertjében, amelynek megépítését a legtöbb ideig szolgáló huszár is támogatta. A sírra Skultéty László rövid életrajzát megjelenítő emléktáblákat is elhelyeznek, négy nyelven, szlovákul, magyarul, németül és angolul.
Skultéty László, földi maradványait május 21-én hantolták ki az újaradi temetőben, hogy a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Földi maradványainak Szlovákiába szállítását a szlovák és a román hatóságok együttesen intézték, Hegyesmajtény polgármestere szerint a település kezdeményezése alapján.
Skultéty László újratemetése ügyében csütörtökön Prőhle Gergely helyettes államtitkár a Külügyminisztérium álláspontjáról tájékoztatta a budapesti román nagykövetet és az ideiglenes szlovák ügyvivőt. A szlovák diplomatánál Prőhle Gergely nehezményezte, hogy a szlovák fél előzetesen nem tájékoztatott terveikről. Továbbá azt kérte: az újratemetés alkalmával legyenek tekintettel Skultéty László kultúrtörténeti jelentőségére, biztosítsanak lehetőséget magyar felszólalásra, Skultéty László emléktáblája pedig legyen többnyelvű.
A kérés kapcsán a szlovák külügyi tárca pénteken arról tájékoztatott, hogy az ügy minden érintettjével egyeztetést folytat, üdvözli Hegyesmajtény azon kezdeményezését is, hogy a település többnyelvű emléktáblák kihelyezése mellett döntött. "Tiszteletben tartjuk a Habsburg Monarchiának és hadseregének többnemzetiségű jellegét, és üdvözöljük Hegyesmajtény község kezdeményezését, hogy négynyelvű táblákat helyeznek el Skultéty-Gábris László sírján" - közölte Peter Susko a szlovák külügyi tárca sajtóosztályának vezetője.
Az újratemetés június 27-én lesz, a szertartás keretében ünnepi szentmisére is sor kerül, amely délelőtt fél tizenegykor kezdődik. A misét Frantisek Rábek, a szlovák fegyveres erők püspöke és Tomás Gális megyéspüspök mutatja be. A település polgármestere szerint az újratemetésen a szlovák hadsereg díszőrségének, valamint a huszár nevét viselő pozsonyi hadtörténeti klubnak a 8. huszárezred korabeli egyenruháiba öltözött tagjai állnak majd díszőrséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.