Modern távközlési technika segítette Napóleont

A napóleoni szemafor volt a világ első távíró hálózata, amely az üzeneteket a 19. század eleji Franciaországon soha nem látott sebességgel továbbította, mindezt fénnyel. Most egy lelkes amatőrökből álló csapat felelevenítette a zseniális rendszert.

Megelőzte korát

Az internet, a számítógép, a telefon, a Morse-kód előtt az ún. „le systeme Chappe”, vagyis a Chappe-rendszer volt a telekommunikáció csúcsa. A 18. század utolsó éveiben Franciaország páratlan technológiai fejlődésen esett át, s lett otthona a világ első távíró rendszerének.

Több forrás szerint a „telegraph” szó – görögül távolsági írást jelent – kezdetben Claude Chappe országos szemafor hálózatának a leírására szolgált. A legkiterjedtebb állapotában 534 állomásból állt, s több mint 5 ezer kilométeres szakaszt fedett le. A Párizsból küldött üzenetek az országhatárokig három-négy órán belül eljutottak, míg ez korábban a lovasokból álló futárrendszernek több napjába is beletelt.

A technológiai fejlesztés olyan gyorsan ért véget, mint amilyen gyorsan felbukkant. Az 1840-1850-es években a vasút mentén kiépülő elektronikus távíró kezdte átvenni a napóleoni találmány szerepét. A Chappe-állomások lassan elpusztultak, a növényzet belepte, felszereléseit fokozatosan elhordták, emléke pedig a homályba veszett. Az utóbbi években megfigyelhető amatőr lelkesedésnek köszönhetően azonban sikerült megmenteni néhány történelmi helyszínt a feledéstől.

Az egyik ilyen a Mollard-Fleury-i állomás volt, Modane város mellett az Alpok lejtőin. Az amatőr történészek a párizsi archívumokban 2002-ben bukkantak rá a feljegyzésre, s még abban az évben meg is találták a pontos helyét Sardieres felett, s az eredeti tervek szerint felépítették az élethű mását. Néhány óra hegymászás után ma is fel lehet keresni a kétszobás, kőből és fából készült épületet: a bungaló tetejére egy kerekekből és csigákból álló rendszert építettek, amely a jelzőrendszer irányítására szolgált. A hegyormon álló állomás délkeleti irányba, a völgyön túl a hegyekbe néz, amelyek mögött már Olaszország található.

„Ez az állomás a Lyon-Milánó vonal része volt, amelyet Napóleon 1805-ben építtetett, hogy megfelelő rálátása legyen az itáliai háborúkra” – magyarázta Bernard Pinaud, az egyik lelkes kutató. „Végső soron ez akár Velencéig is kiterjeszthető volt, így Párizsból néhány óra leforgása alatt eljutott a parancs az olasz földekig” – tette hozzá. Az egyik ilyen üzenetét meg is találták a közeli falu nyilvántartásában. Így hangzott a parancs: „A déli hadsereg besorozhatja a Torinóban lévő piemonti háborús foglyokat, sőt az osztrák szökevényeket is, azonban a Piemonton kívülieket ne fogadják be az újoncok közé.”

Jelentős előny

A láncolat állomásait 10 kilométerenként helyezték el. Minden kunyhóban egy ember szolgált, akinek az volt a feladata, hogy a szomszédos állomás fényjeleit továbbítsa. Az üzemeltető munkája után elvileg nem maradhatott "fizikai" nyom, hiszen ő csupán a gépen dolgozott.

A szemafor ötlete Claude Chappe (1763-1805) francia tudósnak egy fontos megfigyelésén alapult, miszerint az emberi szem kiválóan meg tudja különböztetni a szögeket. Így olyan szerkezetet épített, amely három részből tevődött össze: egy központi hosszú, kerek gerendából, amelyhez két rövidebb kar csatlakozott a két végén. Teljes szavakat továbbítottak, amelynek a dekódolása körülbelül 30 másodpercet vett igénybe, tehát lényegesen lassabb volt a későbbi morzekódnál.

A kunyhókban lévő emberek munkája rendkívül időigényes és fárasztó volt, s különösen megfizettek az esetleges figyelmetlenségükért, késedelmükért, hiszen ekkor jelentősen megnövekedett a munkafolyamat ideje. Ugyanakkor az „operátorok” kitettek magukért, például Napóleon fia születésének híre 60 perc alatt megérkezett Párizsból a 390 kilométerre lévő Strasbourgba.

A szerkezetnek a kezdetektől fogva elsődlegesen katonai célja volt. Már négy éve tartott az 1789-es francia forradalom, amikor a külső inváziós seregektől és a monarchia restaurációjától való félelem miatt a girondi kormány megbízta Chappe-t az első, Párizstól Lille-ig tartó vonal kiépítésére. Később Napóleon továbbfejlesztette a hálózatot, s Itáliáig kiépítette, majd a La Manche csatornához is kivezette, amikor komolyan fontolóra vette az Anglia elleni francia inváziót.

A restaurációt követően az építkezések tovább folytak, s a Bourbonok Marseille-ig és Bayonne-ig elvitték. Az utolsó állomás 1849-ben épült, de akkorra már egyértelmű volt, hogy a találmány ideje leáldozott. Katonai szerepe megszűnt, s később csak a nemzeti lottószámok közlésére használták az eszközt. A szerkezet negatívumai közül a legzavaróbb az volt, hogy csakis jó időben és nappal működött. Az 1844-ben felbukkanó elektronikus telegráf találmánya mindent megváltoztatott, s a napóleoni szemafor lassan a feledés homályába veszett.