Érintetlen templomokat rejthet egy most talált ősi kambodzsai város
2013. június 18. 08:41 MTI
Soha ki nem fosztott templomokat rejthet egy most felfedezett ősi kambodzsai város, amelyre kutatók egy nemzetközi csoportja bukkant új, légi lézertechnológia segítségével. A szakemberek Kambodzsa egyik ködbe burkolózó hegyén, az angkori templomegyüttestől északra találtak a vélhetően 1200 éve virágzó település nyomaira.
Korábban
A kutatók a LIDAR nevű légi lézerszkenner használták, először helikopterről pásztázták végig a területet. A szerkezet adatai nyomán az évszázadokon át rejtőzködő város, Mahendraparvata ősi utcáinak, gátjainak és csatornáinak vonalai rajzolódtak ki - írta a Sydney Morning Herald című napilap.
A lézeres pásztázás eredményei egybecsengtek a korábbi "földi" kutatásokból levont következtetésekkel, így vált egyértelművé, hogy a rejtőzködő település Mahendraparvata, a 802-ben alapított Khmer Birodalom első városa, amely becslések szerint már 350 évvel korábban létezett, mint a évente kétmillió látogatót vonzó Angkor. A kutatók szerint a Phnom Kulen hegyen álló romváros két tucatnál is több ismeretlen, soha ki nem fosztott templomot rejt. A régészek számára lenyűgöző volt, hogy a hegyen korábban feltárt és elszórtan található 36 romot utak, gátak, tavak és templomok bonyolult rendszere köti össze.
Damien Evans, a Sydney-i Egyetem kambodzsai központjának igazgatója, az expedíció egyik vezetője elmondta, hogy a felfedezés fontos üzenetet tartogathat mai társadalmak számára is. "Látszik, hogy a tájon egyáltalán nem volt növényzet. Vizsgáljuk azt az elméletet, miszerint az erdőirtás és a víztől való függés vezetett a civilizáció bukásához. Talán olyannyira virágzóvá vált, hogy egy ponton túl már nem tudták fenntartani" - mondta a régész.
"Az ősi írásokból ismert, hogy II. Dzsavajarman uralkodónak, a nagy harcosnak volt egy hegyi fővárosa, ám nem tudtuk összerakni a kirakóst" - tette hozzá az expedíció másik vezetője, Jean-Baptiste Chevance, a londoni Régészeti és Fejlesztési Alapítvány igazgatója. A szakember éveken át kutatta csapatával a vidéket, ahol a város nyomait gyanították, ám az őserdő és a föld eltakarta szemük elől a nyomokat. A felfedezés, amelyről az amerikai tudományos akadémia folyóirata (PNAS) fog beszámolni, lehetővé teszi, hogy az ásatások nyomán a régészek és történészek többet tudjanak meg az alig ismert civilizáció életéről és bukásának okairól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap