2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hatalmas károkat okozott az elmúlt 200 évben a Duna

2013. június 4. 16:08 MTI, Múlt-kor

2002. március

Az utóbbi 50 év legjelentősebb áradásainak egyike vonult le a Dunán, amelynek következtében a Hanságban és a Szigetközben 660 hektárt árasztott el a belvíz. Víz alá került a Gemenci erdő ártéri részének mintegy 80 százaléka (mintegy 1500 vad pusztult el), Kisoroszi és Tahitótfalu között utakat, Leányfaluban az ártérben lévő házakat öntötte el az árhullám. A Duna 767 centiméterrel tetőzött Budapestnél. 2002 augusztusában pedig a fővárosban 848 centiméteren, Mohácsnál 925 centiméteres magasságot ért el a folyó. A rekord mértékű áradás miatt 2021 embert kellett kitelepíteni, ebből 700-at Budapest III. és XXII. kerületéből. A dunai árvíz elleni védekezés összköltsége 4,76 milliárd forint volt. Az úthálózatban és az árvízvédelmi létesítményekben 2,6-2,6 milliárd forintnyi kár keletkezett, az agrárium 954 millió forintos kárt szenvedett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár