Elfelejtett ősi városok
2013. május 28. 12:47
Korábban
Petra
Petra 262 kilométerre fekszik Ammantól, Jordánia fővárosától. Hajdanán a nabateusok birodalmának volt a fővárosa, fénykorában csaknem 30 ezren lakták, de a római időkben, a nabateusok i. sz. 106-os felkelésének leverése után is virágzott. Jelentőségét az adta, hogy egy jelentős, Kínát és Indiát Egyiptommal és Európával összekötő karavánút mentén helyezkedett el, s a tömjén- illetve mirhakereskedelem egyik meghatározó szereplője lett. A sziklába faragott, lenyűgöző palota- és templomhomlokzatok mögött csak kőbe vájt, sötét terek találhatóak, rendeltetésük még ma is ismeretlen.
A várost a középkor hajnalán több földrengés súlyosan megrongálta, továbbá az iszlám terjeszkedése is sokan kényszerültek elhagyni Petrát, ettől több mint ezer évig el volt szigetelve a világtól, mígnem a svájci Johann Ludwig Burchhardt 1812-ben újra felfedezte. Utolsó lakóit, a pásztorkodásból élő beduinokat a jordán kormány az 1980-as évek közepén átköltöztette egy szomszédos településre. A sziklaváros azóta kizárólag turistalátványosság, 2007-ben a modern világ hét csodája közé választották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap