Máig komoly viták folynak a szatmári békéről
2013. április 29. 15:58
Korábban
A béke megköttetik
A hadi események terén a romhányi csatavesztés, Érsekújvár, Eger, Szolnok várainak elvesztése, a kurucokat gyakorlatilag arra a területre szorított vissza, ahonnan a szabadságharc 1703-ban elindult, ennek eredményeként egyre többen hagyták el Rákóczi seregét. I. József császár és király Pálffy Jánost bízta meg a magyarországi seregek vezetésével és utasításba adta neki, hogy tartózkodjon a nagyobb hadműveletektől, viszont felhatalmazta arra, hogy tárgyalásokba kezdjen a mielőbbi megegyezés reményében. A vezérlő fejedelem 1711. február 11-én Salánkon gyűlést tartott, ahol egyrészt tudatta híveivel, hogy Lengyelországba utazik, hogy külföldről katonai segítséget hozzon a szabadságharc folytatásához, másrészt Károlyi Sándorra bízta a katonák vezetését, miközben meghagyta számára, hogy a politikai kérdésekről folyamatosan tájékoztassa.
Károlyi és Pálffy 1711. február–április során több tárgyalási fordulóban alakítottak ki egy olyan megegyezés-tervezetet, amely mindkét fél számára vállalható volt. I. József 1711. április 17-i halála nyomán azonban az egyezséget komolyan veszélyeztető szituáció állt elő, hiszen Pálffynak az elhunyt uralkodótól kapott felhatalmazását visszavonták. Pálffy ezt követően írt az udvarba, hogy a tárgyalások immár a befejező szakasznál vannak és nem tartaná szerencsésnek, ha a helyzetet megfelelően nem ismerő utódja esetleg felrúgná az eddig elért eredményeket. Bécsben több napon keresztül komoly vita folyt a békepárt és a békés kiegyezést szorgalmazó illetve a háborút erővel lezárni törekvő és a magyar lázadók meghódoltatását szem előtt tartó pártok között, végül előbbi kerekedett felül és az elhunyt uralkodó felesége, Eleonóra régenskirályné engedélyt adott a megállapodás megkötésére. (Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony című regényében az írói fantázia szabadságát kihasználva roppant izgalmasan, de a tényektől elrugaszkodva mutatta be ennek a kétségekkel teli egy hónapnak a történetét.)
A megállapodásban szereplő pontok elsősorban a felkelők személyi helyzetéről rendelkeztek: gyakorlatilag ez a kompromisszum biztosította számukra – természetesen hűségeskü ellenében – a személyi és vagyoni bántatlanságot, közkegyelmet adott, a nemesi kiváltságokat is elismerte és ígéretet tett a vallásszabadság tiszteletben tartására. A szatmárinak nevezett béke aláírására a császár-király meghatalmazottjai által 1711. április 29-én került sor Nagykárolyban, ezt követően a majtényi síkon a kurucok letették a fegyvert és hűségesküt fogadva ők is elfogadták az egyezményt, a ratifikálásra pedig május 26-án Bécsben került sor.
Rákóczi Ferenc a szatmári békét teljesen elutasította, az abban számára rejlő lehetőségeket elhárította és élete végéig száműzetésben élt. A megegyezés mégsem ezen intézkedések miatt fontos, hanem mert utat nyitott a több évtizede háborútól szenvedő ország békés fejlődése előtt. A két magyar arisztokrata és katona által megalkotott kompromisszum történelmi tett, egy olyan kiegyezés, amely a Habsburg Monarchián belül megerősítette a gyakorlatilag a mohácsi csata óta frontországgá vált Magyar Királyság pozícióit. Többek között ennek is köszönhető, hogy Magyarország a Habsburg Monarchia egyik legjelentősebb tartományává válhatott a 18. században.
Oross András cikke az MNL Archívumában található
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.