Ferenc megnyitná "Hitler pápájának" aktáját
2013. április 24. 09:41
Több évtizedes vitára tehetne pontot Ferenc pápa, ha - ahogyan azt egyik közeli barátja sugallta a minap - feoldaná a Hitler pápájának is gúnyolt XII. Piusz pontifikátusa alatt keletkezett levéltári anyagok titkosságát.
Korábban
Áttörést érhet el a Vatikán, ha valóban megkezdődhet a vitatott megítélésű pápa, XII. Piusz (1939-1958) második világháborús tevékenységének és életútjának alapos, sokak által évtizedek óta követelt tudományos kutatása. Ferenc pápán nem fog múlni semmi - legalábbis ezt állítja a katolikus egyházfőt idestova húsz éve ismerő Abraham Skorka rabbi, aki egy interjúban közölte: meggyőződése, hogy barátja, a „forradalmi” pápa egyszer és mindenkorra leszámol a múlttal és megnyitja a kutatói szempárok elől eddig gondosan elzárt, XII. Piusz pontifikátusa idején keletkezett levéltári forrásokat.
XII. Piusz kritikusai azt vetik a néhai katolikus egyházfő szemére, hogy nem emelte fel szavát a holokauszt ellen, nem gátolta meg a római zsidó közösség haláltáborokba hurcolását, és ezzel bizonyos fokig még hozzá is járult a rémtettekhez. A Szentszék régóta igyekszik tisztázni XII. Pius szerepét, és azzal érvel, hogy a vészkorszak idején számos zsidónak (Németországban például 200 ezer zsidót menekülésében nyújtott segítő jobbot) a pápa utasítására az egyházi intézmények falain belül biztosítottak rejtekhelyet és oltalmat a nácik elől.
XII. Piusz boldoggá avatása évtizedek óta húzódik, két éve pedig katolikus tudósok egy csoportja levélben elérte XVI. Benedek pápánál, hogy ne is folytatódjon, amíg minden részletre fény nem derül a vitatott megítélésű katolikus egyházfő második világháborús szerepével kapcsolatban. Benedekre hatalmas össztűz zúdult, mikor az általa kiadott dekrétumban XII. Piuszról szólva „hősi erényekről” beszélt, közelebb hozva elődjét a szentséghez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap