Igaz lehet a viking rituális kivégzésről szóló saga

Politikai bosszú

Vérszomjas, durva, lelketlen harcosok, akik részegen, szarvas sisakjaiban mérik össze tudásukat a baltahajító-versenyeken, s ha éppen nem pogány isteneikhez fohászkodnak, hosszúhajójukkal szelik végig az észak-európai folyókat, hogy aztán végigrabolják a part menti kolostorokat és megerőszakolják a nőket.

Sokáig tartott, míg sikerült finomhangolni a középkori skandináv harcosokkal, a rusz, normann illetve varég néven is ismert vikingekkel kapcsolatos, mélyen rögzült, sztereotip képen. A hosszú "rehabilitációs" folyamatot Peter Sawyer The Age of the Vikings (1962) című munkájának megjelenése zárta le, de még ma is sok az olyan megközelítés, amely a vikingek történetét kevésbé árnyaltan, kizárólag az agresszor szerepében feltüntetve, bántóan egyoldalúan és torz módon tálalja.

A történészek nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy a vikingek elsősorban telepesek és kereskedők, nem pedig gyilkosok és a nőket megerőszakoló, brutális harcosok voltak. Kivételes képességeiknek köszönhetően bennük tisztelhetjük Amerika felfedezőit (Leif Eriksson volt az első európai, aki elérte a kontinentális Észak-Amerikát – pontosabban a mai Új-Fundland területét), de szokássá vált hihetetlen gazdasági teljesítményüket hangsúlyozni, illetve vannak olyan vélemények, amelyek inkább a nagyobb számú ellenségeik áldozatainak látják-láttatják őket.

Azonban amellett, hogy a vikingek földet műveltek és a fémmegmunkálásban is jeleskedtek, hírnevüket leginkább annak köszönhetik, hogy kirajzásuk után gyakorlatilag végigdúlták és kirabolták Észak-Európát, s az összeomlás szélére taszítottak olyan erős királyságokat, mint amilyen az angolszász Anglia is volt. Gazdasági okai voltak annak, hogy a Norvégia, Orkney vagy Skócia északi részének terméketlen területeit tavasszal bevető harcosok nyáron portyázásra indultak, s csak ősszel, a termények betakarításakor érkeztek vissza.

A vikingek békeszeretetét és a velük kapcsolatos félreértéseket hangsúlyozó kutatók nehezen megkerülhető problémával kénytelenek szembesülni, ha az északi harcosok rituális kivégzések iránti hajlamáról esik szó. A krónikákban és sagákban fennmaradt gyakorlatnak olyan ismert személyek is áldozatul estek, mint a szászok mártír királya, a 869-ben elhunyt Edmund, vagy éppen a nyolc évvel később megkínzott northumbriai uralkodó, Ælla.

Nem kell sokat kutakodni, hogy a szekunder irodalomban – így például Sharon Turner History of the Anglo-Saxons (1799) vagy J.M. Lappenberg History of England Under the Anglo-Saxon Kings (1834) című könyvében – ráleljünk a "vérsas"-nak nevezett, pokoli fájdalmakkal járó kínzási metódusra, amely a következő módon zajlott: a bordák felett a bőrön egy karddal sas alakú sebet ejtettek, besózták, majd néhány bordát letörtek a gerincről, s a keletkezett nyíláson keresztül kihúzták a tüdőt. Ha az áldozat szívósabb volt, s még egy ideig élt, a fájdalmak tetézéseként vadászmadarakkal támadtatták a szerencsétlent.

1. Politikai bosszú
2. Kevés a forrás

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a 18. századtól az 1920-as évekig
II. Népesség, település, életmód

• Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében
• Vallástól függetlenül képviseltette magát Pest előkelősége a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
• Hogyan ünnepeltek 170 éve a jászok és kunok?
• Részleges autonómiát hozott a kis kiegyezés