Öt érdekesség a pápaválasztó konklávékról
2013. március 13. 09:54
Minden készen állt hétfő estére a kedden megkezdődött pápaválasztó konklávéra a Vatikánban: felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, a vatikáni televíziós központ pedig tizenhét tévékamerát szerelt fel a Szent Péter téren - az egyik reggeltől estig a Sixtus-kápolna kéményét figyeli majd. Az olasz sajtó szerint a Sixtus-kápolnába belépő bíborosok között Angelo Scola milánói érseknek van a legtöbb esélye arra, hogy pápaként lépjen ki, és ehhez a szintén esélyesnek tartott Pedro Odilo Scherer brazíliai bíborosnál és az észak-amerikai bíboroscsoport jelöltjeinél kell több szavazatot szereznie. A pápaválasztó konklávét belengő titokzatosság a pápaság történetének egészét végigkísérte.
Korábban
Három évig nem sikerült pápát választani
IV. Kelemen 1268-ban bekövetkezett halála nem várt zavart okozott a konklávé működésében. A pápaválasztó bíborosok a Rómától 60 kilométerre északra található Viterbóban gyűltek össze – ebben az időben a bíborosok még azon a helyen tanácskoztak, ahol az előző Szentatya elhunyt –, hogy megválasszák a katolikus egyház történetének 184. pápáját. A Viterbóban összesereglett bíborosok két nagy pártra szakadtak: egy franciára és egy olaszra, a franciák egyre növekvő befolyása pedig patthelyzetet, egy két éven és kilenc hónapon át tartó interregnumot eredményezett.
1270 nyarán Viterbo vezetése végül megelégelte, hogy a városnak kell eltartania a főpapokat, így – megsürgetve ezzel a döntéshozatalt – először csak vizet és kenyeret adott a bíborosoknak. Amikor a városvezetés belátta, hogy drasztikus lépés sem hozta meg a kívánt eredményt, lebontatta annak az épületnek a tetejét, ahol a bíborosok tartózkodtak. Három nap múlva a piacenzai születésű Teobaldo Viscontit, Liége főesperesét választották meg pápává, aki még csak pappá sem volt felszentelve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap