A légiháború mérföldkövei
2013. február 25. 18:33
Korábban
Sokk és félelem
Hét évet kellett arra várni, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Egyetem két kutatója, Harlan Ullman és James Wade által 1996-ban megalkotott és a köztudatba dobott sokk és félelem (shock and awe) fogalmát a gyakorlatba is átültesse az amerikai katonai és politikai vezetés.
A katonai doktrína lényege, hogy „egy adott társadalomnak a sokkot és félelmet okozó fél által kívánt értelemben való befolyásolásához inkább tömeges emberi és anyagi veszteségeket kell okozni, mint közvetlenül tisztán katonai célpontokat támadni. E képesség alkalmazása a társadalom és értékei ellen (...) tömegpusztító hatású, közvetlenül sújtja az ellenfél ellenállásra való közakaratát, és ideális esetben vagy elméletileg azonnal vagy gyorsan inaktiválja ezt az akaratot néhány órára vagy napra.”
Az amerikai hadsereg ezt a taktikát a 2003-as iraki háborúban alkalmazta először. A Szaddam Husszein likvidálására indított márciusi támadásban összesen hatezer civil vesztette életét. A légitámadás eredménye erősen kétséges, s egyelőre az is vita tárgya, hogy egy masszív légitámadás-sorozat képes-e a kívánt célnak megfelelően megbénítani egy adott ország lakosságát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.